Magyar English Deutsch Pусский

Fekete István Értő és Hangos Olvasási Verseny

MEGJELENÉS DÁTUMA

2012. 01. 31.

ROVAT

Tudósítás

szerző

Agyaki Gábor

Vadászlap

Bár idén nincs kerek évforduló – Fekete István születésének 110. évfordulóját két éve ünnepelték –, mégis akad a Baranya megyei Berkesden egy kis létszámú általános iskola, ahol január 25-én évről évre koszorúzással és hangos olvasási versennyel emlékeznek az író születésére.

A Berkesdi Általános Iskola tizenöt éve vette fel Fekete István nevét, és idén már tizedszer rendezték meg az író születésnapján a megyei kisiskolák között kiírt versenyt. 2012-ben hat Baranya megyei iskola nevezett, összesen tizennyolc gyerek. Az értő és hangos olvasási verseny lényege, hogy a szervezők kiválasztanak az író ifjúsági regényei közül egy művet, amelyből minden gyereknek ugyanazt a fejezetet kell felolvasnia a háromtagú zsűri előtt.  Ezúttal a Bogáncs került terítékre, de a korábban a Tüskevárból, a Lutrából és több ismert regényből is olvastak fel részleteket.

Mint minden vidéki iskola, a berkesdi is anyagi gondokkal küzd. Nagy Tünde igazgatónőnek és Zelei Enikő szaktanárnak, valamint az egész tanári karnak egyre nehezebb megrendezni a versenyt. A tanári kar és a gyerekek lelkesedése mégis magával ragadó. Komoly segítséget kapnak a Duna-Dráva Nemzeti Parktól: Závoczky Szabolcs igazgató és Nagy Gábor területi osztályvezető, vadászati referens a lehetőségeikhez mérten szakmailag rendszeresen segítik az iskolát.



2013-ban a kis közösség még nagyobb fába vágja fejszéjét, hisz házigazdái lesznek a Kele napnak. Ez azon iskolák országos versenye, amelyek Fekete István nevét viselik. A szervezésből a berkesdi iskola és a Duna-Dráva Nemzeti Park mellett várhatóan a területen gazdálkodó Karasica Völgye Vadásztársaság is kiveszi részét.

Fekete István Értő és Hangos Olvasási Verseny, Baranya megye, Berkesd, Fekete István, verseny, iskola, Nagy Tünde, Zelei Enikő, Duna-Dráva Nemzeti Park, Závoczky Szabolcs, Nagy Gábor, Kele Nap, Karasica Völgye Vadásztársaság

Hozzászólások

2012. 03. 27. 17:27 Győrfi Vivien

ÓÓÓ ezen én is részt vettem.

2012. 02. 10. 15:01 Fodor Ferenc Sándor

Gratulálok az iskolának a bátorságához és a tenni akarásához, valamint ahhoz , hogy a gyerekeket megpróbálják ráébreszteni az olvasás nagyszerűségére és fontosságára!

Szóljon hozzá!


kód:
Blaumann Ödön - Vadászévad 2009 DVD
Albert -  Locsmándi -  Vasas - Ismerjük fel a gombákat! 2.
Csörgő Anikó - Mondd el virággal!
Balogh István -  Somody Zsuzsa -  Szegedi László -
 - Magyar VADÁSZLAP PDF-archívum 2008
Blaumann Ödön - Rendellenes, torz agancsú őzbakok
 - Magyar VADÁSZLAP PDF-archívum 2007
Babulka Péter - Ismerjük fel a vadon termő gyógynövényeket!
Dr. Rimóczi Imre - Magyarország leggyakoribb gombái
Fekete István - Ballagó idő
Támogatott böngészők: Chrome (itt letölthető), Mozilla Firefox (itt letölthető)