Magyar English Deutsch Pусский

Hatszázmillió a védett madarakra

MEGJELENÉS DÁTUMA

2012. 02. 22.

ROVAT

Aktuális

szerző

heol.hu

Vadászlap

Az elmúlt években drasztikusan megnőtt a védett és fokozottan védett madarakkal kapcsolatos bűncselekmények száma Európában. Magyarország is az elsők között szerepel a problémás országok sorában, főként a közelmúltban elszaporodott madármérgezéses esetek miatt.

Heves megyében legutóbb egy hatéves parlagi sas tetemét fedezte fel egy sportvadász. A probléma nagyságát jelzi, hogy csak a világszerte veszélyeztetett parlagi sasból az elmúlt öt évben 59 példányt pusztítottak el hazánkban, miközben az Európai Unió egész állománya alig haladja meg a 200 költő párt. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) nyolc hazai partnerszervezetével támogatást nyert el az unió LIFE+ természetvédelmi alapjából, így 2012-ben egy nagyszabású projekt indult azzal a céllal, hogy véget vessen a védett madarak – azon belül is elsősorban a parlagi sasok – pusztításának. A projekt költségvetése mintegy 2,1 millió euró, azaz több mint hatszázmillió forint. Az MME által koordinált projektben részt vesz a Hortobágyi, a Bükki és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, a Fővárosi és a Jászberényi Állat- és Növénykert, a Nemzeti Nyomozó Iroda, az Országos Magyar Vadászkamara és a Természetfilm.hu Egyesület is.

 

A munka során a többi között létrehoznak egy országos állatorvosi hálózatot a sérült madarak kezelésére, megszervezik a veszélyeztetett fészkek őrzését, és ahol szükséges mesterséges fészkekkel, időszakos etetéssel segítik elő a madarak megtelepedését, túlélését. A bűncselekmények felderítési arányának növelése érdekében a résztvevő szervezetek fokozott

őrjáratokat tartanak a veszélyeztetett területeken, speciálisan kiképzett keresőkutyák is segítik majd a természetvédőket, valamint fenntartanak majd egy közvetlen telefonvonalat, amelyen a természetvédelmi bűncselekményekkel kapcsolatos bejelentéseket várják.

 

A környezettudatos szemlélet kialakítása érdekében egy látogatóközpont is épül, ahol a ragadozó madarakkal kapcsolatos védelmi munkába és a „sas-barát” gazdálkodási technikákba nyerhetnek betekintést a látogatók. A program célja, hogy fenntartsa a hazai parlagi sas állomány lassú növekedését, elsősorban annak a segítségével, hogy az emberi tényezők okozta pusztulást minimalizálja.

 

1998 és 2011 között csak hazánkban több mint ezer védett és fokozottan védett madár esett bizonyítottan illegális mérgezés áldozatául, és a meg nem talált tetemek száma ennek többszöröse lehet. A parlagi sasok mellett a többi között 65 rétisas, 12 kerecsensólyom és 273 egerészölyv is szerepelt az áldozatok között. Így az Unió különös figyelmet fordít ezen illegális tevékenységek visszaszorítására is – tájékoztatott az MME.

madármérgezés, támogatás, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, MME, Unió LIFE+, védett madarak, Hortobágyi Nemzeti Park, Bükki Nemzeti Park, Körös-Maros Nemzeti Park, Fővárosi és a Jászberényi Állat- és Növénykert, Nemzeti Nyomozó Iroda, Országos Magyar Vadászkamara, Természetfilm.hu Egyesület

Hozzászólások

2012. 02. 25. 13:38 Szujó Balázs

Egyszer azt szeretném meg érni hogy lenne egy normális vadászati törvény,és az élőhely fejlesztésre kapnánk negyed annyi pénzt,meg nem kellene 10 évente a vadászterületé cirkuszolni!

Szóljon hozzá!


kód:
Hunters Video - Traumtrophäen in Ungarn DVD
Fekete István - Tíz szál gyertya
Sütő András - Hargitai vadászkalandok
Sarah Khan és Kirsteen Rogers - A természet tanösvényén - Vadvirágok
Németh Zoltán -  Varga Réka Dóra -  Kovács-Kövi Dávid - Lovasíjász hagyományőrzés
Monostori Károly - Ebtenyésztés kézikönyv ebtenyésztők, vadászok és ebkedvelők számára
dr. Ignácz Magdolna - Namibia - Első találkozás DVD
 - Vadételek
Békés Sándor -  Körtvélyesi László - Vadászok, vadászotthonok
Sánta Gábor - Az elfeledett Fekete István
Támogatott böngészők: Chrome (itt letölthető), Mozilla Firefox (itt letölthető)