Kapitális remetekan Gyulajról
December 12-én, hétfőn a délelőtti órákban, a kétnapos terelővadászat alkalmával elejtett „nagy öreg” látványa minden résztvevő külföldi és hazai vadász szívét megdobogtatta. „Hatalmas kant lőttek” - terjedt futótűzként a hajtók és a szakszemélyzet között az örömhír az elejtő német vendégvadász még nagyobb örömére. A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. Tamási Erdészetének 1300 hektáros kisdádi kerületében az egyik lőálláshoz közel próbált elosonni a már sok hajtást megért remete, ezúttal azonban nem járt szerencsével. A vendég által leadott első lövést a hajtás odaeső szárnyát vezető Poszpis Péter kerületvezető vadász kegyelemlövése követte. Ajándék volt ez a javából a hivatásos kollégának is, hiszen egyben ő |
a kerület vezetője, aki jól ismerte a hétéves, hatalmas kant. Egyébként ezt a rejtett életmódú disznót ravaszsága és tapasztaltsága miatt csak rendkívül ritkán lehetett látni. Legutóbb az októberi barcogás idején látták, a dámbikát váró Poszpis Péter és vendége 60-70 méterről vehette szemügyre a remetét, az elejtés helyétől nem messze eső völgyben. Könnyen felismerhető volt, hiszen agyarai 2-3 centivel az orrnyerge fölé nyúlva, szinte fehéren „világítottak” a párás szürkületben. A kiváló öreg kan „bicskái” a bírálaton 136,90 pontot kaptak, az egyik oldalon 26,6-, a másikon 24,1 centis mérettel, gyönyörűen kifenve. A Gyulaj Zrt. ezúton is gratulál mind az elejtőnek, mind a területet kezelő hivatásos vadásznak. Fotók: Antli István |
Hozzászólások
2012. 02. 07. 00:14 Szabó Sándor hv.
Szívből Gratulálok, mind az elejtőnek, mind a terület hivatásos személyzetének! Valóban, kedves-kritikus kollégák, ha a vadászember valami rendkívüli trófeát lát, tényleg felmerül benne 1-2 kétes gondolat, de valljuk be őszintén: ami szép az szép!
2012. 01. 16. 22:18 Schmotzer András
Gratulálunk elejtőjének és "NEVELŐJÉNEK"!
2012. 01. 15. 15:03 diszno vadasz
Gratula az élejtőnek! Csak kár hogy a súlyáról nincs adat!?
2012. 01. 15. 00:01 vadjimy
Gratulálok az elejtőnek és a vadgazdának is! Ilyen szép és ép agyart csak kivételes esetben lehet terítékre hozni! Gratulálok!!!
2012. 01. 13. 22:32 Makkai Máté
Gratulálok mind az elejtőnek, mind a területen dolgozó hivatásos vadásznak.
2012. 01. 13. 21:26 Tollner György
Keressétek a szüleit, és testvéreit. Ha segíteni kell, szóljatok! Gratulálok!
2012. 01. 13. 20:34 Szikinger János
Ritka már az ilyen jó remete kan és a jó vadőr is.
2012. 01. 12. 20:45 Mucsi Tibor
Gyönyörű remete! Gratulálok az elejtőnek!
2012. 01. 12. 15:54 Nagy Sándor
Minden elismerésem! Gratulálok a kanhoz és a fotókhoz!
2012. 01. 12. 15:53 sikerfajd
Gratulálok az elejtőnek! Gyönyörű!



