3500 lövés vaddisznót, rókát, nyulat, és madarakat utánzó célpontokra
A lőtéri szakemberek erre az alkalomra időzítették a felújítási munkálatok befejezésének határidejét. A Bakonyedő Zrt. jócskán kivette részét a segítségből, amire nagy szükség volt. Megújult a koronglőtér szinte minden négyzetcentimétere, a nagykaliberű golyós fegyverekhez kialakított 100 méteres lőtávolságú lőpálya biztonsági golyófogója, a mozgócél lőpályák festése, mázolása. Ezekkel az újításokkal a későbbiekben is méltó körülményeket tudnak biztosítani az üzemeltetők a hazai és külföldi vendégvadászok, sportolók részére.
Az ország szinte minden tájáról érkeztek csapatok, illetve egyéni versenyzők, hogy újra bizonyítsák felkészültségüket.
A feladatok között szerepelt szaladó rókát és futó nyulat imitáló mozgó fémtáblának az eltalálása, repülő madarakat utánzó „agyaggalamb” meglövése, álló vaddisznó precíz eltalálása szabadkézből.
Késő délutánra összegződtek a részeredmények. A díjkiosztó ünnepségen a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgató-helyettese, |
Mészáros Gyula méltatta a versenyzők lőtudását, sportszerűségét, a szervezők és a közreműködők munkáját.
Utolsó gondolatként elhangzott a mindenki számára legfontosabb információ: Jövőre ugyanekkor találkozzunk ugyanitt!
Eredmények:
I. Genáhl Krisztián Gemenc Zrt. II. Szabó Tamás Sefag Zrt. III. Vizi Norbert Bakonyerdő Zrt.
Csapatban: I. ZALAERDŐ Zrt. Lenti erdészet (Bárdosi András, Gróf András, Karikó Róbert, ifj. Karikó Róbert) II. BAKONYERDŐ Zrt. (Fekete Róbert, Tóth Jenő, Varga Lajos, Vizi Norbert) III. GEMENC Zrt. Baja (Babos Imre, Genáhl Krisztián, Györök Lajos, Kovács Ignác) |


