Nem volt ez másként a fekete lőpor megjelenésekor, a XIV. században sem, amikor Petrarca, az olasz költőóriás szenvedélyesen fejezte ki az ellenérzéseit, majd a reformátor Luther Márton és a matematikus Leibnitz is. Valamennyien az emberiség átkának tartották a fekete lőport, ezzel szemben bármilyen hihetetlen, de a XX. században az emberiség békés célokra jóval több robbanóanyagot használt fel, mint a két világháborúban együttesen.

A XIX. század második felében jelentek meg a hátultöltős lőfegyverek, amelyekről kezdetben az a szóbeszéd terjedt el, hogy gyengébben lőnek az elöltöltősnél. Később nem kisebb ellenérzéssel fogadták a hagyománytisztelő vadászok a gyérfüstű lőpor megjelenését is.

A visszaemlékezések szerint, a konzervatív Ferenc József császár és király a századforduló táján megjelenő céltávcsöveket vadásziatlannak tartotta és nem is használta. A minden újdonságtól irtózó császár és király számára még a zergevadászathoz előírásos rövid bőrnadrágot is „be kellett járatni” és csak azután volt hajlandó azt hordani.

Kézi hőkamera - mindegy, hogy takarásban van-e a vad

Az elmúlt évtizedek során a vadászok számára – sok esetben heves etikai viták kíséretében – rengeteg technikai újdonság jelent meg a piacon. Így volt ez a világító irányzékos céltávcsövek esetében is, amikor Németországban az ilyen célzó berendezések használóit etikátlannak tartották, azonban a kilencvenes évek végétől lassan, de biztosan polgárjogot nyert. A fegyvertechnika terén is időről-időre felbukkantak – sok esetben a korukat megelőzve – újszerű megoldások, hogy azután néhány évi csalóka tündöklés után egy időre eltűnjenek a süllyesztőben.

Az egyenes zármozgatású puskát – előnyei könnyen beláthatók – már a XIX. század végén rendszeresítette az Osztrák-Magyar Monarchia hadereje M 1895 jelzéssel, gyalogsági és karabély változatban. Szinte a Monarchiával egy időben, a svájci haderő is bevezette a maga egyenes zármozgatású gyalogsági puskáját, az úgynevezett Schmidt-Rubin karabélyt. Ezek a rendszerek az első világháború után egy időre feledésbe merültek. A hosszú, több évtizedes forgó-toló zárdugattyús puskavilágba robbant be 1983-ban a Blaser egyenes zármozgatású, a már előbb említett fegyverektől jelentősen eltérő zárkonstrukciójú modelljével és azóta végeérhetetlen diadalmenetben hódítja a vadászok szívét és pénztárcáját. Lehet, hogy az idő érett be, de lehet, hogy csak a vadászok értek meg az újdonságok befogadására. Az ausztriai Kufsteinben működő Voere gyár az 1991-es IWA-n mutatta be közel 20 éves fejlesztésének eredményeként a VEC 91 jelű ismétlő puskáját, 5,7x26 UCC kaliberben. A nem feltűnő külsejű golyós puskába hüvely nélküli töltény járt és a vadászok számára más szokatlan megoldásokat is alkalmazott. A töltényt csappantyú helyett egy, a tölténybe „szerelt” félvezető gyújtotta be, elektromos impulzussal. A puska fontos tartozéka volt még a tusban elhelyezett két fotóelem, amelyeket 5000 lövésenként kellett cserélni. Ez a rendkívül érdekes vadászpuska mégis néhány évi vegetálás után nyomtalanul eltűnt a fegyverkatalógusokból.

Vitathatatlan, hogy egy rövidebb puskával utánkeresés alkalmával lényegesen könnyebben és kényelmesebben lehet mozogni a sűrűkben. Az ezredforduló táján egy új, rövid vadászpuska borzolta fel a vadászok kedélyeit a Sommer+Ockenfuß GmbH cég konstruálta golyós puska, amely a markolat előre-hátramozgatásával ismételt és egyenes zármozgatású elv alapján működött. A szokatlan formájú fegyver teljes hossza csak 81 centiméter hosszú volt, miközben a csőhossza 62 centit tett ki. A szaksajtó kezdeti ujjongásától kísért valóban praktikus puska évekkel később ugyancsak csendben eltűnt a piacról.

A modern távközlés és mikroelektronika a vadászatot is utolérte. A kilencvenes évek első felében megjelent, kezdetben német brikett nagyságú és súlyú mobiltelefonok mai utódai éppúgy nem hiányozhatnak a vadász felszereléséből, mint a vadászkés.

Nem lányoknak készült "diszkóretikül" - automata vadfényképező kamera

A szóró szemmel tartását szolgálják a különböző formatervezett, terepmintás dobozba épített, fotócsapdának is nevezett, sok esetben infravörös színkép tartományban is működő digitális kamerák. Nemrégiben egy ilyen fotócsapdával sikerült Bajorországban egy farkast „tetten érni”, a terület vadászbérlőjének öröme az éles kép láttán érthetően nem verdeste az egeket. A német adatvédők szerint a személyiségi jogok miatt a kamerák németországi használatát szabályozni kell. Legutóbb Svédországban bírságoltak meg vadászokat engedély nélkül kihelyezett kameráik miatt.

Az elmúlt évek során a mikroelektronika több újabb hasznos és haszontalan készüléket bocsájtott a vadűzők rendelkezésére. Ilyen a több optikai gyár által kínált lézeres távolságmérő vagy ugyanez kereső- és céltávcsőbe beépítve, az infravörös sugarakkal működő éjjellátó, a lehallgató készülékekre emlékeztető zajerősítő vagy a hőmérséklet-különbséget érzékelő kézi utánkereső, amely ismertetője szerint 700 méteres távolságból is képes egy friss kupac „excrementumot” is érzékelni! A mikroelektronika a vadászkutyákat sem kíméli és az utóbbi években rohamosan terjed a „SportDOG”-nak nevezett, enyhe elektromos impulzussal működő nyakörv a hozzátartozó távirányítóval. A szigorú vadász ezzel a rádió-távirányítású elektromos sokkolóval próbálja meg neveletlen segítőjét jobb belátásra bírni. Ennél tovább az a műholdas helymeghatározási rendszer megy, amely a vadászkutyák mozgását a nyakörvükön elhelyezett jeladó segítségével, egy kis képernyő térképén jeleníti meg. Az ismertető szerint így egyszerre tíz kutya mozgása is nyomon követhető.

Ha a korral haladni akaró ifjú vadász, miután megtömte hátizsákját, zsebeit és magára aggatta a modern technika eme pittyegő-fityegő-villogó, LED-es, delejes csingi-lingijeit  (amitől úgy fest, mint egy elektronikai nagyáruház reklám karácsonyfája)  már nem fogja megérteni, hogy miként tudta a nagyapja az öreg céltávcső nélküli Schönauerrel azokat a titokzatos öreg bakokat sorra terítékre hozni.

A vadász törzsasztalok egy másik kedvenc örökzöld vitatémája, hogy ki milyen kaliberű puskát és lőszert használ? Itt természetesen mindenki a saját választását tartja egyedül üdvözítőnek. („Minden vadász a saját patronját dicséri” – régi frank közmondás.)

Szerencsére az alkotókedvű kreatív gyártók bőven szolgálnak ezekhez a vitákhoz munícióval. Ha a lőszergyártók által szerelt, kereskedelmi forgalomban kapható töltények választékához még hozzáadjuk a Németországban megengedett utántöltéses és házilagos gyártmányú patronok kombinációinak számát, akkor nyugodt szívvel megállapíthatjuk, hogy a variációk száma szinte a végtelenhez közelít!

Az utókor őszinte bánatára arról nem maradt feljegyzés, hogy milyen marok-kőhegyig fajuló vitákat folytattak vadászó eleink, amikor a pattintott hegyű nyílvesszőről áttértek a csiszolt hegyű nyílvesszőre, amikor még a barlangjuk szája előtt egy korgó gyomrú kardfogú tigris vagy egy felbosszantott mamut ólálkodott…