Családregényünk a XIX. század közepén kezdődik a németországi Thüringiában, amikor a Suhlhoz közeli Kleinwertherben Friedrich Wilhelm August Krieghoff, a sokgyerekes kántortanító egyik fia, a keresztségben a Berthold Selmar Ludwig nevet kapja. Az értelmes fiúcska felcseperedvén, apja mesterségét folytatja és a tanítóképző elvégzése után a közeli Nordhausenben telepedik le. A városka „krémje” – jobb szórakozás híján – furcsa fogadást ajánl vállalkozó szelleműeknek; száz birodalmi márka üti annak a legénynek a markát, aki fényes nappal egy szál gatyában körbekerget a piacon egy kifejlett disznót. Hősünk a fogadást megnyeri és ezért főnökei azonnal lapátra teszik. Szerencséjére a közeli Suhl tanügyi hatóságai a „példátlan gyalázatot” másként ítélik meg és szívesen alkalmazzák Krieghoff tanár urat. Az ifjú tanár Suhlban, a német fegyverművesség szellemi központjában olyannyira „megfertőződik”, hogy a puskamívességet kitanulva, végül szegre akasztja a korabeli pedagógia fontos segédeszközét, a nádpálcát, és 1886. december elsején önálló céget alapít.

A K-80-as kinyitva, jól látszik a sajátos zárómechanizmus

Ehhez a céghez csatlakozik később Sempert, az amerikai feltaláló, aki Thomas A. Edison munkatársa. Az újdonsült cég kezdetben fegyver- és elektronikai alkatrészek gyártásával keresi kenyerét, majd Sempert kiválása után inkább visszatér a „kaptafához” és a két segéddel a vadászfegyverek gyártására koncentrál. A Sempert & Krieghoff a korabeli kedvező gazdasági helyzetben, az akkor korszerűnek számító angol és belga gyártási eljárások átvételével maradéktalanul kielégíti a vadászok igényeit. A törekvő vállalkozó az értékesítésbe is új színt visz és köszönhetően a vasút gyors terjedésének, személyesen keresi fel ügyfeleit. A számtalan vizit és a vadászokkal folytatott beszélgetések olyan új felismeréseket szülnek, mint: „A cső lő, de a tus talál®”. Ma ezt szinte unalomig hangoztatják szerte Európában, de kevesen tudják, hogy ez a felismerés és mondás Ludwig Krieghoff nevéhez fűződik, aki 1900-ban egy tizenöt testméreten alapuló számítási eljárást szabadalmaztatott a sörétes puskás lövész számára optimális méretű tus kiszámításához! A vadászfegyverek királynőjével, a drillinggel vadászókra is gondolva, 1905-ben szabadalmaztatják a sörétes csőbe szerelhető,  állítható betétcsövet.

A gyermekáldás is megadatik Ludwig Krieghoffnak, két fia születik. Az idősebb fiú Ludwig, a korabeli szokások szerint elsőszülöttként tanult emberré válhat, de az első világháború poklában szerzett gégelövése véget vet ügyvédi karrierjének és gyógyulása után a családi cégben dolgozik egészen 80 éves koráig. Öccse, Heinrich érdeklődése már gyermekkorában a mechanika felé fordul és ügyes kezű ifjú lévén, először Suhlban szerez mesterlevelet, majd szintén az akkori szokásoknak megfelelően, tudása tökéletesítésére „valcolásra” indul Európa fegyvergyártó központjaiba.

A vadászok többségének a puska csak a vad elejtésének szerszáma, így az különösebb díszítést – véleményük szerint – nem igényel. Krieghoffék azonban mindig csekély felárral igyekeztek vevőiket egy szépen vésett fegyverrel elcsábítani. Ez a hagyomány napjainkig fennmaradt és időnként egyes ügyfelek elképesztő igényekkel jelentkeznek, mint nemrégiben az az amerikai sportlövész, aki a markológépét akarta a baszkülön megörökíttetni. Az első világháborút követő összeomlást, forradalmakat és inflációt átvészelve, már újabb fejlesztéseken töri a fejét a cég koronahercege, Heinrich és a múlt század húszas-harmincas éveiben – először a vadászfegyvergyártás történetében – acél helyett duralumíniumból gyárt zártesteket. Ezekben az időkben szabadalmaztatják a biztosítótolókával megfeszített ütőszegrugójú bockbüchsöt is. Ma már ezeket a szinte szabványnak számító műszaki megoldásokat az összes fegyvergyártó alkalmazza, a vadászok nagy megelégedésére.

Variációk baszkülre

Valamikor a harmincas években, Heinrich Krieghoff a vadászok igényeinek megfelelő öntöltő golyós puskával is eredményesen kísérletezett. Az újrafegyverkezés lázában égő Wehrmacht beszerzési hivatala is szemet vetett az új fegyverre, amelyeket Heinrich Krieghoff személyesen szállított le Berlinbe. Az új fegyvert a náci vezetők személyesen próbálták ki és emlékül a lőlapot is aláírták. Később, az amerikai megszállás zűrzavarában Suhlból a lőlapnak lába kelt, hogy azután hosszú évtizedekkel később az ismeretlen enyveskezű amerikai katona utódai csinos összegért az interneten elárverezzék.

A teheráni egyezmény értelmében az amerikaiak megszállta Thüringiát át kellett engedni a Vörös Hadseregnek. Az amerikaiak az átadás előtt Heinrich Krieghoffot, családját és néhány fontosabb vezető beosztású munkatársat a nyugati megszállási zónába, Heidenheimbe szállítják. Heinrich fia, Heinz-Ulrich a háború végén Olaszországban az angol hadsereg „vendégszeretét” élvezi és várja sorsa jobbra fordulását. Hazatérése után géplakatosnak tanul, majd miután felszabadul, apjával közös vállalkozásba fognak és az amerikai katonák által elhajigált konzervdobozokból a Heidenheim Ipariskola pincéjében primitív körülmények közepette, tizenhárom alkalmazottal zsanérokat gyártanak.

Ezután megpróbálkoznak még a Thüringiá-ból menekült Ruhla gyár főmérnökének segítségével karórákat összeszerelni, amikor a véletlen közbeavatkozik. Egy napon felkeresi a szerény körülmények között működő céget az amerikai városparancsnok, aki civilben vadász, és megbízza őket a vadászni szerető katonái részére a Wehrmachttól zsákmányolt puskák átalakításával.

A szerényen fejlődő cég később az ulmi városvezetés szíves invitálásának engedve, az Anschütz és Walther fegyvergyárakat követve, a Duna mellékére költözik. Heinrich Krieghoff levonva a történelmi tanulságokat, az üzemi legendárium szerint megesküszik, hogy inkább saját kezűleg gyújtja fel vállalkozását, semmint hogy ismét katonai fegyvereket gyártson. Az ötvenes-hatvanas évek német gazdasági csodája kedvező feltételeket teremt a további gyors fejlődésnek, és a piacon megjelenik a „Waldschütz” névre keresztelt drilling. Ennek továbbfejlesztése a hatvanas években a „Trumpf” névre hallgató drilling, a lengő, szabadon táguló golyós csővel. Ez a szabadalom a kombinált csövű fegyverek egyik rákfenéjét küszöbölte ki, ugyanis a golyós csőből leadott lövés után a melegedés miatt a sörétes csövekhez hozzáforrasztott golyós cső nem tudott szabadon tágulni és így a találati pont minden egyes lövéssel feljebb kúszott.

Azonban a „mindent a vevőért” jelszó jegyében a Krieghoff továbbra is gyártja a jó öreg, a csőköteg teljes hosszában összeforrasztott drillinget az obligát „gyárilag kalibrált” kúszó találati ponttal – csak a fundamentalistáknak. Az éves gyártás közel 40 százalékát még mindig a drillingek és egyéb kombinált csövű puskák jelentik. A drillingek jelentős piaca Ausztrián és Németországon kívül Svájc és Svédország, ahol az utóbbi kettőben – horribile dictu – az őzet söréttel is szabad lőni. A termelés másik 40 százalékát a régi Remington 32-es ősmodellen alapuló, csőkampó nélküli, felülről záró K-80-as Bock-puskák teszik ki.

Még mindig az emberi szem és tapasztalat a legtökéletesebb. Csövek ellenőrzése és egyengetése

A gyár jelenlegi vezetőinek és Dieter Krieghoff úrnak már régóta forgott a fejében a gondolat; egy ismétlőpuska gyártásának a kérdése. Az elhatározás annál is nehezebb volt, mivel számos igen jó műszaki megoldású golyós ismétlő kapható a boltokban, viszont annak sem látták sok értelmét, hogy ugyanerre a témára vezessenek be egy sokadik variációt az amúgy is kemény piacra. Ekkor jelentkezett a Krieghoff-nál egy fegyvertechnikában jártas mérnök a szokatlan ötletével, az „In-Line” rendszerű ismétlő ősével. Az első találkozást egy több tagú csapat négy évi munkája követette és 2007-ben elkészült a Semprio, amelynek a névadása is egy nyílt pályázat eredménye volt, ahol a boldog nyertes egy vadonatúj Sempriot vihetett haza.

Változnak az idők, a Krieghoff idén ünnepli 125 éves jubileumát. Eddig a hagyományosan csak billenő csövű puskákat gyártó cég elkezdett szokatlan konstrukciójú ismétlőket gyártani, miközben egy másik, eddig az ismétlők gyártásában kitűnt gyártó bockbüchsökkel próbálja a piacot meghódítani.

Ilyenkor merül fel a kérdés a külső szemlélőben, vajon mi jöhet még...?