6 óra után az enyhe szellő felerősödött és olyan viharossá vált a szélmozgás, hogy már feleslegesnek tartottuk a feszült figyelést, ezért inkább beszélgettünk. 7 óra felé már annyira felerősödött a szél, hogy félő volt, felborítja a magaslest, ezért úgy döntöttünk, pakolunk és bemegyünk a vadászházba. Nos, ekkor jelent meg az öreg, érdekes agancsú bika, körülbelül 130-140 méterre tőlünk. Szerencsénkre jó volt a szelünk. A bika komótosan sétált ki az erdőből és lassan lépkedett végig a tisztáson. Megállapítottuk, hogy egy igazán különleges agancsról van szó, ezért azonnal felvettem a puskát és a céltávcsövön keresztül néztem, mikor áll meg. Kísérőm a bőgőkürttel próbálta

megállítani, de a szél erejét és talán a bika korát is jól jellemzi, hogy csak a negyedik, teli torokból fújt „bőgésre” figyelt fel és állt meg egy pillanatra, amikor a lövésemtől elterült. Mit mondjak, nagy boldogság volt az agancsát megtapogatni, kézbe venni.