Magyar English Deutsch Pусский

A hagyományok szellemében

MEGJELENÉS DÁTUMA

2011. 02. 20.

ROVAT

Vadászpuska

Vadászlap

A 2003-ban bemutatott Mauser M 03-as ismétlőpuskát először kézbe véve azonnal feltűnik – a sok „pehelysúlyú“ fegyver után – a Mauser fajsúlyosabb volta. Korunk fegyvergyártási divatozásaival ellentétben, az M 03 tokja jófajta békebeli acélból készül a hagyományokat kedvelő vadászoknak.

A nagyobb súly okozta kényelmetlenséget azonban a fegyver kisebb „rúgása“ jótékonyan kiegyenlíti, ami nagyobb, vagy magnum kaliberek lövésénél jótékonyan kímélik a lövész vállát. A Mauser korát jóval megelőzve, már a múlt század hatvanas éveiben bevezette a piacra a cserélhető csövű puskát. Ami a XXI. századi igényes, felső árkategóriájú ismétlőpuskák esetében szinte már magától értetődő, az M 03 is az építőszekrény elvén alapul. Az előagy alján elhelyezett, belső kulcsnyílású, elveszíthetetlen csavarok rögzítik a csövet, ezek a fegyverhez mellékelt (T30 torx fejű) imbuszkulccsal könynyedén kilazíthatók. A szétszedett fegyver a Mauser címerrel ellátott elegáns kofferben már könnyen és feltűnésmentesen szállítható, ismételt összeszerelésnél nem kell tartani a célpont megváltozásától, így bátran nevezhetjük az M 03-t egy „Take Down“ elven alapuló puskának.hagyomanyok2_750Az M 03 balkezes változata mindenben a jobbos változat pontos tükörképe. A zárdugattyú – mint általában a váltócsöves puskáknál szokásos – a csőfarban zár, két sorban elrendezett hat reteszelőszemölccsel és ennek köszönhetően, a zárdugattyú fogantyújának 60 fokos elforgatásával nyitható. A zárfej egy erőteljes mozdulattal oldalirányba lehúzható a zártestről és a kívánt kalibercsoportnak megfelelően cserélhető. A zárfej eltávolításával a fegyver ideiglenesen hatástalanítva is van! Külön zárfej tartozik a .222, .223 Rem. Kaliberekhez (MI), a standard kalibercsoporthoz (ST), a magnum (MA) patronokhoz és egy külön típus a .404 Jeff ery kaliberű töltényekhez. A zárdugattyú végén található a régimódi billenős villanykapcsolókra emlékeztető biztosító karocska, amely a régi, kattogós villanykapcsolókkal ellentétben, hangtalanul helyezi tüzelésre kész állapotba a puskát, vagy ugyanúgy hangtalanul biztosítja. A biztosító karocska bal oldali állásában az ütőszeg rugója feszítetlen, a kapcsolót hüvelykujjal jobbra billentve, könnyen, kis erővel, szinte magától értetődően lehet az ütőszeg rugóját megfeszíteni és a puskát tűzkész állapotba hozni. (Balkezes változatnál ugyanez ellenkező irányban működik.) A lövéshez felhúzott gyorsítót a biztosított állásba kapcsolás automatikusan feszteleníti. Ez a megoldás külön hitviták tárgya lehetne, hogy biztonságosabb megoldás-e a biztosított, vagy a már tűzkész puskánál beélesíteni a gyorsítót. A biztosító kar előnye a fegyver tusanyakán vagy a zárdugattyú végén elhelyezett tolókával szemben könnyen belátható: a vadásznak a lövés leadása előtti „vadászlázas“ másodpercekben, vagy sötétben nem kell „kitapogatni“ a biztosító tolóka végálláspontját. A feszítetlen ütőszegrugójú puska még csőre töltve is biztonságosan viselhető, biztosított állásban a zárdugattyú nem nyitható ki. Ürítéshez a biztosító karocska (jobbkezes puskánál balra, balkezesnél jobbra) megnyomásával a zárdugattyú blokkolása feloldható, így a fegyver feszítetlen ütőszegrugóval, biztonságosan üríthető! Talán a régi hagyományokra való tekintettel, az M 03 tárkapacitása standard kaliberek esetében öt töltény, a tár az előagyon elhelyezett gomb megnyomásával kivehető. Felárral rendelhető a Mag Safe változat, ahol a kioldó gomb 90 fokkal elfordítva rögzíthető, így a tárat nem lehet kivenni és így elveszíteni sem.

A tölténytár rögzített állásban felülről tölthető. Bizonyos helyzetekben nem jelent hátrányt, ha a sebzetten támadó vaddisznót nem üres puskával kénytelen várni a vadász! A tárat – kerülve a könnyűszerkezeti anyagok csábítását – a régi idők szokásai szerint acéllemezből sajtolják. Külön említést érdemel az M 03 elsütése, itt a megrendelő ízlése szerint választhat az 1500 grammra beállított közvetlen elsütés, vagy a kombinált elsütés (1050 gramm közvetlen/ 100-200 gramm gyorsítózva) között. A zárdugattyú kinyitásakor a gyorsító automatikusan kikapcsol.

 A lőtéren a direkt elsütés minden „kúszástól“ mentesen, precízen „hozta a formáját“. A tokra természetesen valamennyi távcsőszerelék felrakható, de itt érdemes a gyártó tanácsát megfogadni és a „Mauser Double Square Montage“ gyári szereléket választani, amely lehetővé teszi a céltávcsőnek a cső hossztengelyéhez lehető legközelebbi elhelyezését. Ez a szerelék a lábain elhelyezett, a véletlen kioldás ellen biztosított karokkal a többszöri fel- és leszerelés ellenére is garantálja a célpont állandóságát. A gyári mozilőtéren a 308 Win. kaliberű M 03-assal a vetített vaddisznókra lőve kellemes benyomást keltett és már nem tűnt zavarónak a kezdetben nagyobbnak érzékelt súly.

Egy Mauser M 03 után sóvárgó érdeklődő a gyár honlapján minden extrát megtalál, ami szem-szájnak és vadásznak ingere. A sok kiegészítőből említést érdemel a „Muzzle- Safe“-nek keresztelt csőtorkolat-kialakítás az utánkereséshez készült változatnál, amelynél egy körkörös horony könnyíti meg a csőszájban a torkolatot védő narancssárga műanyag dugó elhelyezését. A dugó szükség esetén a csőből minden veszély nélkül kilőhető! Ne feledjük, a csőszáj épsége döntően befolyásolja a fegyver pontosságát és mivel a cső szennyeződése is kerülendő, így jó szolgálatot tesz havazásban, esőben is!

Az M 03 tervezői gondoltak a gyengébb fizikumú vadászokra is, ezért a cső megrendelhető magnum kaliberekhez az ún. „Magnaport“-tal. Itt a csőszáj közelében belemart négy hasíték 20 százalékkal csökkenti a visszarúgást – viszont közel ugyanannyival növeli a „hangtüneményt“. Az M 03 „Extreme“ kiadósabb kipróbálására 9,3x62 (18,8 g) és .300 WM (11,9 g) RWSEvolution töltényekkel, Zeiss Victory Diavari 2,5–10x50, ASV céltávcsővel felszerelve egy namibiai szafarin került sor. A vadászat során közel 25 vadat (oryx, kudu, vándorantilop) ejtettek el 60–270 méteres lőtávolságból. A 9,3x62-es kaliberű puskával a céltáblára 300 méterről leadott lövések pontossága – az oldalszél ellenére is – vadászati szempontból értékelhető volt. Legvégül egy 80x80 centiméteres lőlapon, 516 méterről is értékelhető találatokat lehetett elérni, mind a 9,3x62, mind pedig .300 WM kaliberrel. A meglehetősen „görbült“ röppályával rendelkező 9,3x62-es kaliber – a Zeiss céltávcső ballisztikai korrekciós lehetőségének köszönhetően – alkalmassá vált távoli lövések leadására is. A kedvező tapasztalatok ellenére, a gyakorlatban nem ajánlatos 500 méteres lövésekkel a vadon próbálkozni!

Az M 03 – nagynevű elődeihez méltóan – kiállta a próbát és mindenkinek ajánlható, aki ugyanazzal a fegyverrel szeretne vadászni több vadfajra, több földrészen.

vadászfegyver, hagyományok, Bálint Elemér, Mauser, pehelysúly, acél, békebeli, ismétlőpuska,

Szóljon hozzá!


kód:
Baumann -  Doris - A kölyökkutya
Dr. Rimóczi Imre - Gombaválogató 6.
Bán István - Medve 3
D. Aichele -  M. Golte-Bechtle - Mi virít itt? Virágkalauz
Ferjentsik -  Koloman - Vadászszótár
Ugray Tamás - Vadászpuskával a csúcsokon
Németh Zoltán -  Varga Réka Dóra -  Kovács-Kövi Dávid - Lovasíjász hagyományőrzés
Szabó József - Tizenkét hónap erdőn-mezőn
Gazdag József - Csallóközi vadászatok
Eva-Maria Dreyer -  Wolfgang Dreyer - Vadnövények, bogyók és gombák
Támogatott böngészők: Chrome (itt letölthető), Mozilla Firefox (itt letölthető)