Magyar English Deutsch Pусский

A pályán nem lő bakot

MEGJELENÉS DÁTUMA

2012. 01. 31.

ROVAT

Interjú

Vadászlap

A DVSC-TEVA labdarúgója, Mészáros Norbert a téli szünetben is hódolt hobbijának, a vadászatnak.

Javában zajlik az alapozás a Loki futballistáinál, a fiúk naponta két kimerítő edzésen is részt vesznek és Kondás Elemért ismerve nem sok kíméletre számíthatnak az elkövetkezendő hetekben sem. Éppen ezért érthető, hogy a gárda belső védője, Mészáros Norbert szívesebben csevegett hobbijáról, mint a futballról.

Kiss „vitte a bűnbe”

- Remekül telt a téli szünet, de utólag visszatekintve azt mondhatom, hogy igen gyorsan elszaladt a bő egy hónap. Valójában nem is bánom, hogy újra edzésbe álltunk, mert már hiányzott ez a fajta mozgás. No és a társaság is, ami egyértelmű jele annak, hogy kiváló közösséget alkotunk a Lokinál – kezdte mondandóját a játékos, ám hamar a vadászatra terelődött a szó. – Decemberben otthon voltam a családomnál Vaszaron, de csupán három alkalommal jutottam el vadászni, a többi időmet a kisfiammal töltöttem. Kétszer hajtáson voltam, ahol sikerült fácánt és nyulat lőnöm, egyszer pedig lesvadászaton – mesélte Mészáros, aki egyébként a hajdúbagosi vadásztársaság tagja. A hátvédnek régi mániája az erdőjárás, de hivatalosan csak 2006 óta vadász.

– Otthonról hoztam a szenvedélyemet, hamar megtetszett ez a fajta életmód, de komolyra akkor fordult a dolog, amikor Debrecenbe kerültem. Az akkori csapattársam, Kiss Zoli vitt magával, és vele együtt kezdetem el behatóbban foglalkozni a vadászattal.

Nem főzi, csak lövi

Mészi nem tesz különbséget az elejtett vad között, minden trófeára büszke. – Ha mégis választanom kell

 

egyet, akkor egy korábban lőtt ezüstérmes őzbakra gondolok vissza a legszívesebben.


A labdarúgó elmondása szerint nincs túlságosan oda a vadhúsért, elfogyasztja, de arról szó sincs, hogy hétről hétre ez a menü nála. – Megfőzni sem tudom, amit elejtek, én csupán vadászom – tette hozzá a védő, akivel a futballról is ejtettünk néhány szót.

- Úgy vélem, megfelelő irányba halad a csapat, jó látni, hogy mindenki maximális erőbedobással végzi az edzéseket, és ugyanígy teljesít a felkészülési meccseken. Ha a nyárihoz hasonlóan ezúttal is kifogástalan lesz a felkészülésünk, akkor a szezon második fele is olyan szép lehet, mint a mögöttünk hagyott ősz volt. Ehhez persze száz, de inkább száztíz százalékos teljesítményre lesz szükség a részünkről, de úgy vélem, ezzel nem lehet gond. Bízom benne, hogy elérjük céljainkat – fogalmazott Mészáros Norbert.

Debrecen, DVSC-TEVA, labdarúgás, Mészáros Norbert, sport, vadászat, foci, futball, Hajdú-Bihar megye

Szóljon hozzá!


kód:
Herman Ottó - Erdők, rétek, nádasok
Karácsony Rezső - Mesék az erdészházból
Blaumann Ödön - Őznász DVD
Ferjentsik -  Koloman - Vadászszótár
Marcus Flück - Milyen gomba ez?
Wilfried Bellinghausen - Lóbetegségekről lótartóknak
Ambrózy Árpád -  Baló Attila -  Glück Balázs - Amit a vadászíjász vizsgán tudni kell
Dr. Bruce Fogle - Új kutya enciklopédia
Fekete István - Tüskevár
Babulka Péter - Ismerjük fel a vadon termő gyógynövényeket!
Támogatott böngészők: Chrome (itt letölthető), Mozilla Firefox (itt letölthető)