Hogyan fejezhetné ki egy vadászcsalád jobban a természet és a vadvilág iránti rajongását, mint úgy, hogy még házuk építését is ennek rendelték alá. A parádi Szalai család életterét trófeák és a hozzájuk kötődő emlékek díszítik.

– A férjem vadász, ezért, hogy minél több időt tölthessünk együtt, eleinte elkísértem a vadászatokra – emlékezik vissza az igazgatónő a kezdetekre. – Az apósom is vadászott, akit nagyon tiszteltem a tudásáért, a természetszeretetéért, később ő lett a példaképem. Az első pillanattól természetes volt a légkör, a hangulat, de tény, hogy nekem, mint kezdő nőnek, többet kellett bizonyítani a férfitársaim előtt.

A házaspár később két külön vadásztársaság tagja lett. Ennek is volt előnye, hiszen meghívták egymást saját társaságuk vadászataira, így szinte a fél Mátra a „lábuk előtt hevert”. Szalai Gáborné, Angéla nem csinál titkot abból, hogy nőként időnként zavart okoz a férfiak között, mert egy hölgy társaságában mégsem süthetnek el keményebb vicceket...

– Mindig nagyon ügyeltem arra, hogy ne maradjak le az erősebbnek mondott nem mögött – meséli. – Mentem társadalmi munkára, ha lest kellett építeni, és arra kifejezetten figyeltem, hogy jól lőjek. Ez érdeke a vadnak és persze számomra is becsületbeli ügy. Ezért szívesen eljárok koronglövő versenyekre, ahol jó eredményeket érek el. Nem riadok meg attól, ha menetfelszerelésben kell a domb tetejére felmenni, vagy a friss hóban fagyos hajnalban gyalogolni.

Angéla szenvedélyes vadászhölgy, és erről az iskolában tanuló diákok is tudnak. – Aki először hallja, az felkapja a fejét, ám úgy érzem, később büszkék rám. Nekem nem okoz gondot, ha a gyerekeket sötétben vagy erdei úton kell vezetnem, mert jól tájékozódom – folytatja.

A vadászkaland egy nőnek is kijár. Egyszer, amikor még egylövedékű puskát használt, egy vaddisznó jött vele szemben. Célzott és talált. Csak amikor a zsákmányt megnézte, látta meg, hogy sebzett állat tartott felé és támadni akart. De már nem tudott. Ha az egylövedékűvel nem célzott volna pontosan, akár komoly baleset is bekövetkezhetett volna. Akkor tért át a kétlövetű fegyverre.

– Az apróvad-vadászatot is kedvelem, ott is igyekszem jó eredményeket elérni, hiszen számolják az elejtett vadat. Nem jó a sor végén kullogni... Minden alkalom egyfajta adrenalin-torna, feszültség és izgalom, amely a tisztességről éppúgy szól, mint a sportszerűségről, a természet szeretetéről.

A rutinos Angéla ma már nem vágyik feltétlenül trófeára. Azt mondja, ha elé kerülne egy remetekan, nem lőne. Elegendő lenne az élmény, hogy látta. Ha egy tökéletes őzbakot lát, nem az egyéni sikert tartja szem előtt, hanem azt, hogy a bak tovább örökíthesse a génállományát. Mert a vadászat fegyelemre nevel. És ez a fegyelem tarthatja fenn az erdő-mező vadállományát a következő évtizedekben...

Szenvedély a családban. Szalaiék életterüket is úgy alakították ki, hogy azt hobbijuknak, a vadászatnak rendelték alá.

Fotó: Ötvös Imre