Antal Jenő (1936-2011)
75 éves korában távozott az örök vadászmezőkre a Kovászna megyei Baróti erdészetnél 45 évet leszolgáló vadász-erdésztechnikus, a legendás erdővidéki fővadász, a Barót és Vidéke Vadász és Horgásztársulat egykori elnöke. Sok magyar vadász ismerte és becsülte az erdélyi medve és szarvasvadászatok neves „professzorát” és sokan köszönhetik neki az élményekben gazdag vadászatokat.
Antal Jenő a 300 éves köpeci szilfa gyámjánál, amely Romániában esélyes az év fája elnyerésére
A Hargita-hegység legdélibb nyúlványán, a Baróti-hegyekben élő vadállomány óvása, ápolása, élőhelyének javítása, minőségének megőrzése és fejlesztése volt az életcélja. Nyugdíjba vonulása után megírta kincseket érő titkait a „Vadászemlékeim” c. kötetében, melyről így nyilatkozott: „Én az erdőt és annak fáit, vadjait óvtam egész életemen át, és azt hiszem, nem tettem hiába.” A sajátos nyelvezettel megírt hiteles történet közül – Jenő bácsira emlékezve – álljon itt egy rövid részlet: |
„Október vége volt, a reggelek már erős dérrel jöttek, de napközben a nap melege még fel bírta törülni a harmatot. Éjszaka a kakukkhegyi vadászháznál aludtam, hogy korán reggel a helyszínen lehessek. A bika halálos ítéletével (engedéllyel) zsebemben, elmerengve ültem egy kidőlt lucfenyő tuskóján (csutakján) a Kakukkhegy északi oldalában, s néztem a szemközti hegyoldal sűrű-sötét fenyvesét, melynek méregzöld rengetegéből halálos sárgán kandikált ki egy-két nyírfa koronája. Akkor kelt fel a Nap. Körülöttem a széldöntés nyomán keletkezett, hatalmas irtás csillogott a reggeli fényben. Ragyogóan szép, tiszta őszi reggel volt, ózondús levegőtől duzzadó. Csöndben várakoztam. Ha szerencsém lesz, s jelt ad magáról, vagy megmozdul a bika, akkor elkezdődhet köztünk a küzdelem. Ő az életért, én selejt, visszarakott trófeájáért — tulajdonképpen én is az életéért. Hiába kelt fel a nap, a kora reggel hűvös volt. Szorosabbra gomboltam magamon a viharkabátot, s tovább várakoztam. 12/57-es vegyes csövű puskámat térdemen keresztbe téve magam előtt. Hányszor várakoztam így az eltelt több mint négy évtized alatt? Hányszor ültem reggeli-esti lesen? Hányszor láttam már így üldögélve reggel a napkeltét, este a naplementét, tavasszal a természet ébredését. Megrohantak az emlékek...” |
Hozzászólások
2011. 10. 06. 08:08 Barkóczi István
Nagyszerű ember, kiváló vadász volt.
