Az enyhe tél is kedvez a somogyi aranysakálok terjeszkedésének. Sokkal nagyobb az állomány sűrűsége, mint valaha volt – mondja Lanszki József, a Kaposvári Egyetem Természetvédelmi tanszékének főmunkatársa, aki ragadozó-zsákmány kapcsolatok kutatásával foglalkozik. – Mindezt a különlegesen jó alkalmazkodóképességének köszönheti. Ma már az sem riasztja vissza, ha otthonaink közelébe kell jönnie. Bármit megeszik: kisebb rágcsálókat, dögöt, sebzett vadat, vadon termő gyümölcsöt, de bejár a szeméttelepekre is.

– Ez a faj csúcsragadozónak számít a maga területén, és a vadászati szokásai is meglehetősen változatosak – mondja a szakember. – Jellemző, hogy magányosan főleg rágcsálókra vadászik, de a téltől függően párban, valamint a növendékek tanítási időszakában az alfapár az előző évben született fiatalokkal egy csoportban is képes zsákmányt elejteni – akár egy birkát is.

Az aranysakál eredeti élőhelyét hódítja vissza, hiszen őshonos faj nálunk, amely a második világháborút követően tűnt csak el. A Dráva menti állomány mintegy húsz éve jelent meg, és gyakran kapcsolódnak hozzá ismeretlensége miatt téves elképzelések.

Szakértők becslése szerint a magyarországi aranysakál állomány akár az 5000 egyedet is elérheti. Vélhetően aranysakálok pusztították el azt a bárányt is, amelyet Mariettapusztán nevelt Varga János. A gazdálkodó nyolcszáz birkát tart, s a ragadozók ellen ma már drótkerítés, villanypásztor és kutya védi a negyvenhektáros területén legelő nyájat. 2010-ben egy hónap alatt 250 bárányt veszített el, és meggyőződése, hogy akkor is aránysakálok okozták a hárommilliós kárát. Azóta a hatékony védelemnek hála, lényegesen kevesebb birka veszett oda. – A ragadozók szinte kicsontozták a bárányt – mondta. – S a nyomokból egyértelmű, hogy mi járt itt.

A lelőtt aranysakálok több mint 80 százaléka három dél-magyarországi megyéből – Somogy, Baranya, Bács-Kiskun – származik. A Sefag Zrt. arról tájékoztatott, hogy a társaság vadászterületein 2010-ben 73, 2011-ben pedig 76 aranysakált ejtettek el.