Biatovszki Míra pazar teljesítménnyel lett Európa-bajnok
A MOL által támogatott versenyző nagyszerű győzelmével 9 éves szünet után hódította vissza Magyarországnak az EB címet ebben a versenyszámban. Híven az eddigi nagy versenyein bemutatott egészen kivételes képességéhez, Míra most is bravúros győzelmet aratott, négyes holtversenyből döntőzve, szoros küzdelemben az utolsó remek találatával döntötte el a versenyt. A 19 éves sportoló a 40 lövéses alapversenyt 396 körrel zárta, amivel négyes holtversenyben az élen állt a 76 fős mezőnyben. A ráadásban ismét pazarul teljesített, 102,3 körös eredménye a legjobb volt a nyolc döntős közül, így végül több mint egykörös előnnyel nyerte meg a viadalt.
Míra ezzel az eredményével tette fel a koronát junior pályafutására, hiszen jövőre már a felnőttek között versenyez. Ezzel az aranyéremmel Míra immár az épek sportjában is figyelemre méltó eredményességgel büszkélkedhet korosztályában, |
mert az Európai Ifjúsági Ligában 2009-ben bronzérmet, majd 2010-ben aranyérmet szerzett, 2010-ben az Ifjúsági Olimpiára is kvalifikálta magát, a 2011-es légfegyveres EB-ről a junior lány csapat legjobb eredményével tért haza, és most 2012-ben meg is nyerte a kontinensviadalt.
|



