Az aktuális magyar traplövő bajnok számára ez a szenvedély nem a lövésről, sokkal inkább a természet szeretetéről, a vad tiszteletéről szól. A 37 esztendős sportembert családja „fertőzte meg” a vadászattal, már 16 éves korában sikeresen levizsgázott, ám neki is ki kellett várnia a minimum korhatárt, puskát csak két évvel később süthetett el. – Akkoriban három évig hajtóként kellett tapasztalatot szerezni, ma már elég csak letenni a vizsgát, és papíron máris vadásznak számít az illető. Számomra furcsa, ha valaki a vizsga letétele után néhány év alatt több mint ötven őzet lő. Én minden évben csak egyet hozok terítékre, ha egyáltalán lövök. Ez bőven elég, az apróvad mellett csak olyanra emelek fegyvert, amelynek agancsát szívesen kiteszem a falamra. A szakmában úgy mondjuk: megnézem a trófeáidat, s megmondom, milyen vadász vagy. Ha rajtam múlna, újra kötelezővé tenném a három év gyakorlóidőt, hiszen a vadászbalesetek többsége is a tapasztalatlanságra, az emberi hibákra vezethető vissza. Ha valaki szívvel-lélekkel vonzódik a vadászathoz, akkor is járjon a vadászokkal, ha még nincs fegyvere, szívja magába az erdő illatát, gyűjtse a tapasztalatokat. Mire meglesz, szinte mindent tudni fog erről a csodás világról. Ezt könyvből nem lehet megtanulni.

Hegyi Norbert a Kelet-Cserhát Vadásztársaság tagja, korábban máshol több évig töltött be vadászmesteri pozíciót. Több hírességet vadásztatott, ám erről szűkszavúan beszél, a diszkréció fontos számára. Egy kivételt tesz: annyit elárul, hogy a humorista zseni, Hofi Géza ugyanolyan profi volt az erdőben, mint a színpadon.

A köztudatban költséges hobbiként tartják számon a vadászatot, ezt beszélgetőtársam sem tagadja. Ám szerinte a helyzet nem olyan vészes, mint amilyennek elsőre tűnik. – Aki nagyon szeretné, az megoldja, mert nem fontos a többmilliós puska, a 60 ezer forintossal is ugyanúgy lehet lőni. – Én az első puskámat 54 ezer forintért vásároltam. A versenysportnak köszönhetően ma már rendelkezésemre áll egy részemre gyártott, kétmillió forintos Perazzi, ezzel apróvadra is lehet lőni, de inkább a versenyeken használom. Vadászni egy kisebb, húszas kaliberű, 2,5 kilogrammos puskával szoktam. Úgy gondolom, a kis kaliberrel is meg tudom lőni azt a két-három fácánt, és szívesebben viszek egy könnyebb fegyvert a vállamon.

A Kelet-Cserhátnál 200 ezer forint az éves tagdíj, ez kicsit magasabb az átlagnál, ám a tagok úgy döntöttek, nem vadásztatnak külföldieket, inkább többet fizetnek, így a trófeás vadat is ők ejthetik el. Minden évben lehetőségük van egy szarvasbika és egy őzbak elejtésére, vaddisznóból szinte bármennyit lőhetnek. A tagdíjból hivatásos vadászokat is alkalmaznak, és ebből fedezik a takarmányozási költségeket is.

Norbert imádja a „hazai pályát”, ám elismeri, itthon vannak frekventáltabb helyek. A többi között Gemenc, vagy Sellye vidéke tartozik a „csúcskategóriába”.

Az igazi vadászat

A „mire a legbüszkébb a magyar vadász” kérdésre a szarvasbika és a

vad kan elejtését említi. Előbbiből egy 6,5 kilogrammos agancssúlyú a rekordja, utóbbiból pedig 25,2 centi hosszú volt a legnagyobb agyar, amellyel büszkélkedhet. – Ezt már nehezen fogom túlszárnyalni, ekkora vadkan már kevés van a kinti területrészen – emlékszik vissza a kapitális vadkan elejtésére.

Szóba kerül a Magyarországot megcélzó külföldi vadászok szakmai jártassága is. Norbert szerint ez ugyanolyan változó, mint a hazaiaké. – Két perc alatt meg lehet mondani, milyen vadász valaki. Aki a legkopottabb ruhában, cipőben van, az általában a legjobbak közé tartozik. Hogy miért? Mert nem válik meg könnyen a sokat látott ruhadaraboktól, minden gyűrődéshez, kopáshoz emlékek kötik.

A vadászat jobb helyeken közös vacsorával, néhány pohár ital elfogyasztásával ér véget, legtöbben a mobilt is kikapcsolják az ilyen hétvégéken. Hegyi Norbert, akárcsak a vadászok nagy része, remek szakács. – Mindig a legjobbat akarom nyújtani a barátoknak, fontos a rutin, az idősebbektől ellesett fortélyokat is hasznosítom – mondja, ám amikor híres szarvaskolbászának receptje után érdeklődöm, nevetve titoknak minősíti. Mindössze annyit árul el, hogy szarvashúsból, zsírszalonnából, kevés sertéshúsból és minőségi pirospaprikából készíti. Rengeteg recept létezik, mindenki a sajátjára esküszik.

Már nem a fegyver elsütése a legfontosabb

Norbert szavait hallgatva az az érzésem támad, hogy az eltelt évek alatt vadászatai során a fegyver elsütése egyre kevesebb jelentőséget kap. Nem tiltakozik. – Amikor elkezdtem vadászni, álmomban sem gondoltam volna, hogy mostanság ilyen kevés vadat fogok lőni. Átértékelődött a helyzet. Órákig el tudom nézni, ahogy a disznók kijönnek a kiszórt kukoricára. A múltkor negyven percig figyeltem, ahogy a koca szoptatja a kismalacait. Hogyan lenne szívem ilyenkor fegyvert elsütni?! Aki ilyet csinál, annak azt javaslom, pár hónapra tegye le a puskát. Voltam már szemtanúja olyan esetnek, amikor kilátszott a búzából a disznó háta, rálőttek, majd közelebb mentünk, s azt láttuk, három kismalac ácsorog tanácstalanul az elpusztult anyakocánál. Olyanok voltak, mint az árva kisgyerekek. Egy ideig nem fogtam fegyvert a kezembe, aznap éjjel nem tudtam aludni. Számomra a vadászat ma már elsősorban a nyugalmat jelenti, ha versenyekre készülök, órákra kiülök a lesre, a fegyvert legtöbbször meg sem töltöm. Megnyugtat a csend, a látvány, ez megfizethetetlen számomra. Az egész idényben mindössze egy 24,1 centiméter agyarhosszúságú vadkant, két süldő vaddisznót és egy szarvasbikát lőttem.

Norbert sok barátságot köszönhet hobbijának, akárcsak a sportlövészetnek. Ha nem egyedül járja az erdőt, akkor hozzá hasonló felfogású emberek társaságában hódol szenvedélyének. A vadászat elsősorban a férfiak időtöltése, kevés hölgyet találunk gyakorlói között. Norbert kislányát, az ötéves Imolát látva kicsit provokatív kérdést teszek fel. Mi lenne, ha csemetéje 18 évesen azzal állna elő, hogy ő is vadászni akar? – Boldog lennék! – hangzik a válasz. – Mindent megtanítanék neki, de legfőképp azt, hogy a vadászat nem a gyilkolásról, az lövöldözésről szól. Sokkal inkább a természet szeretetéről, a vad tiszteletéről!