Már megszokhattuk, hogy vannak emberek, akik minden fórumon „nyomulnak”, és a saját véleményüket – függetlenül annak valóságtartalmától – mindenek felett álló kinyilatkoztatás formájában próbálják lenyomni mások torkán. Eme „önjelölt próféták” közé tartozik Gera Pál, aki magát „természetvédelmi aktivistaként” megjelölve hirdeti a szakmailag sok esetben megalapozatlan „tanait”, nem riadva vissza a hazugságok terjesztésétől sem. Volt vadőr, vidragondozó az állatkertben és „sötét zöld” természetvédő. Talán nem véletlen, hogy most állástalan… Rosszindulattól, nemegyszer gyűlölettől elvakult írásainak mégis mindig talál fórumot, ha máshol nem, akkor a politikai csatározások média-szinterén.

Megjegyzések Gera Pál „Levadászták a természetvédelmet” címen a Népszabadság Online-on 2011. november 3-án megjelent olvasói levelére   

Vadbiológusként megszoktuk, hogy tudatlan, önjelölt próféták minősítik tudományunkat és intézményeinket. Nehéz a tájékozatlanságból fakadó, de az érzelmi demagógiával bőségesen bűvészkedő állítások ellen észérvekkel vitatkozni. Annak, hogy most mégis megkíséreljük, egyik oka, hogy Gera Pál alattomos célzásai szakmánkat, intézményeinket és a benne dolgozókat is mélyen sértik. A másik okunk, hogy ez a „vélemény” a tények olyan mértékű torzításain alapul, amelyeket csak a szerző zsigeri indulatával lehet magyarázni.

A két tudományos műhelyre tett célzások az együttműködés zátonyra futtatását, a tudomány és a hitelesség kizárását eredményezhetik. Gera Pál számára ismeretlen a szakmai műhelymunka vagy a szakmai vita, amikor és ahol a hittételeket meg kellene védenie, és a dogmáiról kiderülhet, hogy nincs alapjuk.

Tény, hogy Magyarországon a vadbiológia és a vadgazdálkodás területén, a Nyugat-magyarországi Egyetemen (Sopron) és a Szent István Egyetemen (Gödöllő) működik egy-egy nemzetközileg elismert, jelentős tudományos teljesítményekkel rendelkező szakmai műhely.

Közülük a SZIE Vadvilág Megőrzési Intézete 1987 óta foglakozik a védett és vadászható emlős ragadozók helyzetével, állományuk fenntartható kezelésével. Eb­ben az úttörő munkában együttműködik a természetvédelem, a vadgazdálkodás és a tudomány különböző intézményeivel, szakembereivel. Az elmúlt negyedszázad során a feladatokat a természetvédelem és a vadgazdálkodás állami és civil szervezetei anyagilag is támogatták, de akkor is folytattuk őket, ha éppen elfogytak ezek a források. Munkánk eredménye, hogy 2000-ben mi nyertük el az első magyarországi LIFE Nature támogatást az EU-tól. Ennek keretében dolgoztuk ki visszatelepülő nagyragadozóink, a farkas és a hiúz védelmét megalapozó feladatokat. Az ennek kereté­ben készült fajmegőrzési terveket azóta sem követte hasonló a többi értékes fajunkra, és az elkészült tervek végrehajtása is leállt. A VMI dolgozta ki a tervszerű vadgazdálkodás hazai rendszerét és az 1993 óta általunk működtetett Országos Vadgazdálkodási Adattár jelentős nemzetközi elismerést is kapott.

A NymE Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézete évtizedek óta foglalkozik olyan – a megállapodás-tervezetben is érintett – témákkal, amelyek a természetvédelem és a vadgazdálkodás együttműködését feltételezik. Az Intézet Európában az elsők között, 1999-ben dolgozta ki a Magyar Vízivad Gazdálkodási Tervet. Alkalmazását az akkor külön minisztériumban munkálkodó természetvédelmi és vadgazdálkodási főhatóságok is támogatták. Az Intézet több mint negyed százada szervezi és dokumentálja a Magyar Vízivad Monitoringot. A LAJTA Project, majd az arra épülő Magyar Fogolyvédelmi Program volt az alapja a bölcs hasznosítás alapú, – Európában azóta már széles körben elterjedt – apróvad gazdálkodási rendszer hazai bevezetésének. Ugyancsak koordináltuk a „Túzok fajvédelmi terv” létrejöttét, amely 2003-ban életbe is lépett. Tevékenységünk láthatóan nem a konzervatív megközelítésű védett-vadászható törésvonal mentén valósul meg, sokkal inkább öko-funkcionális értékrend mentén.

Intézeteink sohasem valamiféle megrendelői érdek kiszolgálói: szigorúan a tudomány szabályaihoz tartjuk magunkat és nem vagyunk tekintettel arra, hogy az eredmény éppen kinek „fáj”. Nem szorulunk rá a leosztott kegydíjakra és ránk nem a „balhéért” figyelnek.

A Gera Pál által tollhegyre tűzött szakmai anyag több állításával nem értünk egyet, amit szóvá is tettünk. Véleményünk elfogadását a szakmai vitában elhangzó érvektől várjuk, mert ezekben a kérdésekben nem kinyilatkoztatni és vagdalkozni, hanem egyeztetni kell. Bízunk abban, hogy ezt valamennyi érintett így gondolja és egymás meggyőzésének és a konszenzus megtalálásának fő eszközei az adatok és a megbízható tudás marad. Az anyagot szakmai egyeztetésre kaptuk és ennek meg­felelően kezeltük. Bizonyára hasznos lett volna, ha készítői minden egyes lapján feltüntetik, hogy „vitaanyag, amely jelen állapo­tá­ban az érintettek konszenzusos álláspontját nem tükrözi”.

Határozott véleményünk ugyanakkor, hogy ideje lenne már túllépni azokon a szemléleti korlátokon, amelyek a nyílt és értelmes szakmai viták gátjai. Az egyik közülük az a göcsörtös hit és dogma, hogy a vadászható fajok nem „védettek”, azokat a vadászok kényük-kedvük szerint pusztíthatják. Ez nem igaz, mert a védelem eredménye szinte sosem a tiltásból, hanem a szabályozásból és a megalapozott beavatkozásokból ered. Valójában csak nagy kétségek mellett írjuk le a „védett” és a „vadászható” fogalmakat. Magyarországon egy torz kép következtében ezeket egymást kizáró fogalmaknak hiszi a közvélemény, így az ellenségkép kialakítására kiválóan alkalmasak. Ha viszont megnézzük a korszerű ismerteket, az EU jogszabályait, vagy néhány, a természeti értékek megőrzésében előttünk járó ország gyakorlatát, elbizonytalanodunk. Az EU Madárvédelmi Irányelve, amelyet hazánkban is teljes körűen alkalmazni kell, így kezdődik: „Ez az irányelv a tagállamok Szerződésben érintett európai területén természetesen előforduló́ összes vadon élő madárfaj védelmére vonatkozik. Célja e fajok védelme, kezelése és ellenőrzése, továbbá szabályokat állapít meg hasznosításukkal kapcsolatban.”

Vagyis Európában minden madárfaj védett. A vadászható fajok is védettek, mivel egyedeik elfogásának feltételeit a jogszabályok részletesen és szigorúan meghatározzák, azokat ellenőrzik és a vadgazdálkodás folyamatát részletesen szabályozzák. Számos esetben a vadászható fajok érdekében olyan kedvező élőhelyi beavatkozások is történnek, amelyek a természetvédelmi oltalom alatt álló fajoknak is kedveznek.

Véleményünk szerint a vadászati kérdésében azt célszerű mérlegelni, hogy az illető faj állományának helyzete lehetővé teszi-e, hogy hasznosítsák őket, illetve állományaik szabályozása más fajok vagy közösségek védelme érdekében szükséges-e. Az állományok kezelésének mindenkor az ökológiailag is értelmezhető kiegyensúlyozott szabályozás és a fenntarthatóság alapelveit kell követnie. Ennek az ésszerű alkalmazkodásnak korlátja az ú.n. „elővigyázatossági alapelv”, amely a környezet- és a természetvédelem kérdéseiben általánossá tette a „bűnösség vélelmét”. Azaz, amíg más területeken a jog az ártatlanság vélelméből indul ki és a bűnösséget kell bizonyítani, addig itt a változtatás, a beavatkozás, a cselekvés eleve bűnös és a kockázatokat kizárólag a tiltással, vagy a jelen állapot fenntartásával lehet megelőzni.

Az előbbi megállapítást szeretnénk néhány ténnyel alátámasztani. Az első, hogy a tervezett megállapodás nem született meg, az egyeztetés folytatódik. A második, hogy az anyag 52 madár és emlős fajt érint, amelyek közül – a munkaanyag szerint – 32-nek eleve nem változna a státusza. Összességében 13 faj védelmi helyzete javulhat és hété (7) csökkenhet. Mielőtt valaki ismét ürügyet találna a felháborodásra, ez csak egyetlenegy esetben jelentené védett faj vadászhatóvá tételét, ezzel szemben 5, eddig vadászható faj válna védetté. Mit mondjunk, hát jól levadászták a természetvédelmet!

Az egyes fajok esetében a besorolást a megváltozott helyzet alapján időről időre felül lehet és felül is kell vizsgálni, az elmúlt évtizedekben erre több országban volt példa. Ez alapján a fajok állományában, valamint a más fajokra és természetes vagy az ember által befolyásolt környezetükre gyakorolt hatásaik szerint besorolásukat is meg lehet/kell változtatni. Ezért van szükség monitorozó és értékelő rendszer kidolgozására, amely tehát a megfelelő adatok alapján a szakszerű, körültekintő döntéseket megalapozza.

El kellene fogadni, hogy a világ, különösen a természet nem fekete-fehér. A fajok „védett” és „vadászható” felosztása anakronisztikus és mérhetetlenül káros, mert megakadályozza a tényeken alapuló elemzést, döntéseket és munkát. Az idejétmúlt szemlélet alapja, hogy a veszélyeztetettség egy visszafordíthatatlan, végleges állapot. A „védettséget” be kell betonozni és a védelem feloldása sokkal bonyolultabb, mint a „védetté” nyilvánítás. A természet azonban folyamatosan változó, csak látszólag (pillanatnyilag) egyensúlyban lévő rendszer. A vadon élő állatvilág alkalmazkodó képessége példák sorát adja arra, hogy nem csak a vadászható fajok egy része, hanem korábban veszélyeztetett fajok helyzete is alapjaiban megváltozhat. Hogy mást ne említsünk, mint a két évtizede nálunk még „vörös könyves”, kipusztult aranysakál állományának rohamos terjeszkedését.

Dr. Csányi Sándor egyetemi tanár,

Dr. Szemethy László egyetemi docens,

Dr. Heltai Miklós egyetemi docens,

Szent István Egyetem, Vadvilág Megőrzési Intézet, Gödöllő

Dr. Faragó Sándor egyetemi tanár,

Dr. Náhlik András egyetemi tanár,

Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet, Sopron

Közlemény 

Az Országos Magyar Vadászkamara Fővárosi és Pest megyei Területi Szervezete, valamint a Vadászok és Természetvédők Fővárosi és Pest megyei Szövetsége annak tudatában dolgozik, hogy a vadászat és vadóvás nemcsak az emberiség ősi örökségének elidegeníthetetlen része, nemcsak hagyományápolás, nemcsak aktív pihenés és rekreáció, hanem küldetés és szolgálat is, olyan feladat, amely a vad és természeti környezete védelmének kötelezettségéből fakad.

Ebből az alapállásból következően a megyei Kamara és a Szövetség minden módon arra törekszik, hogy a vadászat-vadgazdálkodás és a természetvédelem közötti - mesterségesen szított - ellentétet áthidalva együtt lépjünk fel az „unokáinktól kölcsön kapott Föld” gondolatának megvalósítása jegyében. Néhány „sötétzöld” természetvédő ugyan legszívesebben a földbe döngölné ezt a szándékot, mégis az tapasztalható, hogy a józanul gondolkodó vadászati és természetvédelmi szervezetek között erősödik a megértés és együttműködés.

A vadászat és természetvédelem érdekazonosságának felismeréséből született, nem kevés munka és erőfeszítés árán az a kezdeményezés, amely természetvédelmi szervezetek, tudományos műhelyek, vadászati érdekképviseletek közötti megállapodás tervezetét vázolta fel egy munkaanyagban, azzal a szándékkal, hogy a kormányzati gondolkodás szintjére emelje a mesterséges ellentmondások elsimításának módszereit és eszközrendszerét, amelyek pusztán a civil kezdeményezések törekvései mentén nem megoldhatók.

A megállapodás tervezési stádiumban van, vagyis munkaanyag, még nem hivatalos dokumentum. A munkában résztvevő szervezetek még csak első fogalmazványaikat vetették papírra, de már van a kezdeményezésnek ellenlábasa, sőt az ellenvélemény szócsövet is talált a sajtóban és az interneten.

A Népszabadság 2011. november 3-ai számában jelent meg Gera Pál, volt hivatásos vadász „Levadászták a természetvédelmet” című cikke, élesen támadva az együttműködésre irányuló szándékot, valamint a munkában résztvevő szervezetek hozzáértését, kompetenciáját. Cikke tévedésektől és csúsztatásoktól nem mentes, véleménye pedig a vadászat-vadgazdálkodás ügyével minden módon szembenálló és azt igyekszik elhitetni az olvasóval, hogy a kezdeményezés a természetvédelem ellen irányul. Szó sincs erről, ellenkezőleg: a kezdeményezés az együttműködés erősítését célozza. Az egyes megállapításokra irányuló vitát azonban most korainak tartjuk. A Gera úr által vitatott munkaanyag megállapításai nincsenek kikristályosodott állapotban. Azokat nem célszerű a sajtópolémia szintjére emelni. Nem véletlen, hogy a dokumentum még nem jelent meg a nyilvános egyeztetések szokásos fórumain. A munkának ebben a szakaszában véleményünk szerint szakmai szervezeteknek, tudományos műhelyeknek (egyetemek, Akadémia) hozzáértő természetvédőknek lehet szava, a sajtót, önjelölt prófétákat, és más hozzá nem értő, de a beleszólás jogát magának vindikáló „közszereplőket” távol kellene tartani a témától.

Ezért a megyei Vadászkamara és a megyei Vadászszövetség nevében arra kérjük Gera Pál urat, elismerve a természetvédelem, különösen pedig a kisragadozók védelme terén szerzett elévülhetetlen érdemeit, várja meg véleményével azt az időpontot, amikor vitára éretté válik a helyzet. Ne próbálkozzék egy nehezen kiküzdött pozitív kezdeményezés eredményes fejlődésének elfojtásával, már a munka korai szakaszában, mert szakmai hitelét veszélyezteti, ha olyan véleményt tesz közzé, amely egyformán nélkülözi a megalapozottságot, valamint a kompromisszum és együttműködés készségét. Az pedig, hogy a szerzők nem keresték meg a „szakértőt” már a munka ilyen korai szakaszában, lehet sértődésre okot adó gesztus, a minden áron való szembenállást azonban nem teszi hitelessé.

Nagy István

titkár

OMVK Fővárosi és Pest megyei

Területi Szervezete

Rózsa G. Róbert s.k.

elnök

Vadászok és Természetvédők

Fővárosi és Pest megyei Szövetsége

A közlemény forrása: http://omvkpest.hu/