Egy verőfényes januári napon engem az utóbbi ejtett rabul, mikor is egy vaddisznóterítéknél meghallottam a vadászkürt „hívó szavát”. A következő napokban, hetekben furdalt a kíváncsiság, hogy is lett része a vadászkürtölés a magyar vadászati kultúrának?

Mint a Debreceni Egyetem – időközben már végzett – vadgazda mérnök hallgatójaként pattant ki fejemből az ötlet, hogy miért is ne írhatnék egy rövid kis szösszenetet a tanszék faliújságára a magyar vadászkürtölés hazai történetéről? Csodálkozva lapoztam a könyveket, kattintgattam a számítógépen, azonban sem a magyar nyelvű szakirodalomban, sem pedig a világhálón nem találtam a kérdéseimre kielégítő válaszokat.

A fordulópontot a Magyar VADÁSZLAP jelentette, ahol féléves gyakorlatom alatt szabad utat kaptam, hogy még jobban elmerülhessek a nemzeti elődeink által ránk hagyott kultúra megismerését szolgáló kutatómunkába.

Igen, kultúra. Nyugodt szívvel mondhatom ezt, hiszen napjainkban egyre többen ragadnak kürtöt, emelve egy-egy vadászat, vagy vadászati rendezvény színvonalát. Teltek múltak a hetek és azon kaptam magam, hogy nem csak a szakdolgozatom témájává vált a vadászkürtölés, hanem a 2010-es kari Tudományos Diákköri Konferencia második helyéért járó oklevelet vehettem át az egyetem falai között.

Felismerve a vadász- kürt szerepét és helyét a vadászati kultúrában, dolgozatomban célul tűztem ki, hogy feltérképezzem a hazai vadászkürtölés történetét, fejlődését, a fellelhető vadászkürtös együttesek és az aktívan kürtölő személyek megszólításával. Kérdőíves felmérést végeztem, melyben válaszokat kerestem a vadászkürtösök tudására és szokásaikra. Kíváncsi voltam az általuk használt kürttípusokra, használatuk idejére, a kürthangokra-, szignálokra-, és zenei tudásukra, vadász, vagy esetlegesen nem-vadász mivoltukra.

A több évszázados „kaland” valamikor az időszámításunk utáni II. századból ránk hagyott kínai verssel kezdődött, melyben első írásos emlékként, először jutnak szerephez elődeink kürtjei:

„Húrjaim hun kürtszóra zengenek…”.

Az V. században Attila hunjai Európa-szerte hallatták harci kürtjeik szavát. A birodalom széthullása után elhallgatott ugyan, azonban a X. században ismét felhangzott honfoglaló őseink kürtje. Az ázsiai őshazából ugyanis a hun-magyar népek hozták magukkal e két „harci eszközt”, a kürtöt és a visszacsapó íjat.

Mivel a vadászat régen a hadgyakorlatot helyettesítette, s így a harc előiskolája volt, nem különültek el a kürtjelek és nem találkozhattunk külön vadászkürtösökkel. Személyüket a harcászati kürtösök helyettesítették, az általuk használt kürtjelek megegyeztek a harcászatban alkalmazott kürtjelekkel.

A „kürt”, mint szó, és mint jelkép is térhódításnak indult. Ezt bizonyítja az 1250 körül megszületett helységnév Nógrád megyében, az V. István, majd IV. László uralkodása alatti Kürtössy családnév és a Poltári-Soós, Baloghy és Osztrolucky családi címerek, melyekben mind-mind szerepet kapott a kürt. Az 1368-as esztendőből egy Kürtös falu elnevezés is ismert Zala megyében. Innen származott a Kürtössy család, akik nemzedékeken át szolgálták kürtösként a királyokat. Természetesen napjainkban is találkozhatunk egy-egy kürtöt ábrázoló motívummal – gondoljunk csak a Magyar Posta Zrt. postakürtöt ábrázoló logójára –, mely máig magában hordozza a kürt egyik, mára már elfeledett alkalmazhatóságát, hiszen a XIX. század közepén, a fontosabb útvonalakon kocsival haladó embereknek pontosan ismerniük kellett a postakocsik által leadott, Haydn komponálta kürtjeleket, mivel azoknak külön-külön más és más jelentésük volt. Külön dallam jelezte, ha levél- és kocsiposta jött, ha magánutast szállító kocsi, illetve futárposta kért utat, vagy ha a kocsis valami okból közölni akarta, hogy hány lóval közlekedik. Mindemellett külön dallam íródott a segélykérésre is.

A Mátyás király haláláig, illetve a mohácsi vészig terjedő időszakig használatos kürtjeleket senki nem jegyezte le, ezeket elveszettnek tekinthetjük. Szájhagyomány útján terjedtek, melyek a kürtösök tehetségéhez mérten, az őket alkalmazó királyok és főurak ízlésének megfelelően, a kor zenei követelményéhez alkalmazkodva, alkalomszerűen keletkeztek.

A mohácsi vész után, a három részre szakadt országban, közel másfél évszázados szünet múltán, II. Rákóczy Ferenc szabadságharca idején hallatszik ismét kürtszó. Ezzel egyidejűleg már feltehetően a vadászatban is „szóhoz” jutottak a kürtök a Rákóczy Erzsébet által szervezett vadászatokon.

Az 1848-as szabadságharc idején a magyar honvédek és a székely őrzászlóaljak is használtak kürtjeleket. Az 1850-es évektől kezdve hazánkban számos helyen ápolták a vadászkürtölés hagyományát, azonban e személyek sem térben sem pedig időben nem találkoztak egymással, gátat szabva egy egységes kultúra kialakulásának. Kiemelkedő helyet foglalt el a vadászkürt az egykori Ozorán (ma Gyulaj területén), hol a herceg Esterházy család híres palánkvadászatait az Európa-szerte ismert német Prinster testvérek által leadott kürtjeleivel irányították. Ezen vadászatok magas színvonalát gróf Festetics Leó „gróf Esterházy család vadászatai Ozorán” című könyvében is rögzíti. A következő lépcsőfokot az 1930-as évek elejére tehetjük, mikor is gróf Károlyi Lajos híres tótmegyeri apróvad-vadászatait egy F-hangolású, valószínűleg az I. világháborúból ránk maradt szárnykürtjével irányította.

A hosszú évszázadok, sőt évezredek alatt mi vadászok megjelenésben, kulturált viselkedésben és több külsőségben is „elkülönültünk” a nem vadászoktól. Mai napig ragaszkodunk a töretátadás és a terítékkészítés szokásaihoz is, melyek a német vadászati kultúra elemei. Tagadhatatlan tény, hogy a vadászkürtölést is tőlük vettük át, fejlődését a nagyvad-vadászok közül is a vérebvezetők fáradhatatlan munkájának köszönhetjük. Az első német-magyar kapcsolatot a neves vérebvezetőként ismert  id. Fuchs Antal alakította ki a németek akkori első számú fővadászával, Walter Freverttel, akinek ösztökélésére megpróbálkozott a vadászkürt megszólaltatásával. Az id. Fuchs Antal halála után mind a vérebezést, mind a kürtölést fiára, ifj. Fuchs Antalra hagyta, aki a hazai vérebezés, tenyésztés, vezetés, oktatás és bírálat egyik kiemelkedő és általánosan elismert egyénisége volt.

A képzeletbeli létránk következő fokát a kiváló szarvasállománnyal rendelkező sellyei vadászterület jelentette. Az élet egy időben sodort ide három hivatásos vadászt, Rakovics Róbertet, Buzgó Józsefet, Jung Jenőt, akik nagy elhivatottsággal vágtak bele a vadászkürt megszólaltatásába. Később csatlakozott hozzájuk Agyaki Gábor, aki 1994-ben megalakította az első magyar natúr-vadászkürt együttest, Baranya Vadászkürt Együttes néven.

Mérföldkőnek számított a Mecsek erdeiben megbújó, kövestetői panzióban szervezett, az esti és hajnali szalonkázással színesített kürtös tanfolyam is, amelyet rövid időn belül felfedeztek a sportvadászok és az apróvadas területek vadászai is, így nem véletlen, hogy 13 év kövestetői- és az elmúlt három év martonfai tanfolyamain több mint ötszázan (!) végeztek.

Az egyre gyarapodó vadászkürtös tábornak szüksége volt tehát egy minden kürtöst összefogó egyletre, amelybe a kultúrát csakis méltó módon képviselő személyek léphettek be. Nem is kellett sokat várni, hiszen 2006. március 17-én megalakult a magyar vadászkürtösöket és vadászkürtös csapatokat összefogó Magyar Vadászkürt Egylet – a VKE égisze alatt, Agyaki Gábor vezetésével.

A kiküldött kérdőívekből kapott eredményekre büszkék lehetünk. Kiderült, hogy a vadászkürtösök zöme – egy-egy csapat tagjaként – már nemzetközi porondon is szerepelt, ezzel egy magasabb szintre emelve a vadászkürtös csapatok színvonalát. Általuk Európa-szerte ismertté vált a magyar vadászkürtölés. A sikeres minősítések pedig igazolják, hogy képesek vagyunk folyamatos fejlődés mellett felvenni a versenyt a több évtizedes múltra visszatekintő külföldi csapatokkal. Nagy meglepetésre a válaszadók majdnem fele, a legjobb ”A”, sőt nemzetközi minősítéssel rendelkező csapatokban fújja kürtjét. Ezek a csapatok fejlődni akarnak, nem csak a hazai, de a külföldi mezőnyt tekintve is. A válaszadók több mint 76 százaléka az utóbbi másfél évtizedben kezdett vadászkürttel foglalkozni, mellyel azt is kijelenthetjük, hogy a 1990-es évek elején elindított kurzusok eredményeként egyre több személy kezdett foglalkozni a vadnak való tiszteletadás e formájával. Fontos tehát, hogy tartsuk meg ezt a jó szokásunkat és folyamatos lehetőségeket biztosítva, minél többször rendezzünk magas színvonalú, a vadászati kultúra fejlődését is szorgalmazó tanfolyamokat.

A vadászkürtösök által használt kürttípusokra, használatuk idejére, a kürthangokra, szignálokra, és zenei tudásukra vonatkozó ismereteikre kapott válaszok alapján itt is elmondhatjuk: „Jól állunk”. A kérdőívet kitöltők fele társas- és egyéni vadászatokon kívül vadászati rendezvényeken is szájához emeli kürtjét, sokan közülük egyedül is meg meri tenni ezt. A legtöbben Pless-kürtöt használnak, de jó néhányan több hangszert is képesek megszólaltatni. Legnagyobb részük a teríték-, a vadászatot irányító- és az általános kürtjeleket is jól ismeri, ezeket vagy akár az új szerzeményeket kottából is el tudja játszani.

Elmondhatjuk tehát, hogy kürtöseink rendkívül aktívak, ha alkalom és lehetőség nyílik, bátran nyúlnak kürtjük után.

Persze, ha van miután. Kezdő kürtösként hamar rájöttem, hogy nem csak egy tisztán kifújt hangért, hanem egy jó kürtért is sokat kell harcolni. De mégsem gondoltam volna, hogy a címben olvasható ófrancia kifejezést, egyszer majd jelzőként is fogom használni. Miszerint az első kürtömre hónapokat kellett várnom és a kifizetésével  tényleg „ha-lá-lit” szenvedtem…