Magyar English Deutsch Pусский

Hová tűntek a nyulak Szerbiában?

MEGJELENÉS DÁTUMA

2011. 11. 14.

ROVAT

Vadgazdálkodási gyakorlat

szerző

magyarszo.com

Vadászlap

Tavaly a rekordmennyiségű csapadék elvitte úgymond a mezei nyúl teljes szaporulatát, ezért azok a vadászegyesületek, amelyek ésszel gazdálkodtak, még az idény befejezte előtt leállították a vadászatot. Voltak azonban olyan egyesületek is, amelyek a működésükhöz szükséges pénzt csakis úgy tudták biztosítani, hogy ha lelövik a tervezett nyúlmennyiséget. Persze, ha akkora területtel rendelkeznek, hogy csak egy bizonyos részét ejtették el, akkor az idén is vannak olyan területrészeik, amelyeken nyugodt lélekkel vadászhatnak.

Sajnos az idény első vadászatai egy furcsa jelenségre utalnak. A nyári vadászidény alatt tapasztalt kiváló nyúlszaporulat egyelőre ismeretlen okokból eltűnt. Közel sincs annyi nyúl a területen, mint amennyire számítottunk a tavaszi vadszámlálás és a nyári állománybecslések után. Mintha az ősz folyamán a nyulak elvándoroltak volna. A földműveléssel foglalkozó vadásztársak, akik gyakran járnak a határban, nem tapasztaltak tömeges elhullást. Ha egy ilyen nagymértékű nyúlpusztulás bekövetkezett volna, az egész határban dögszag lett volna, a rókák, az ölyvek és a varjak pocakot eresztettek volna. De nem ez történt.

Hasonló megmagyarázhatatlan állomány-visszaesés már történt ezen a vidéken, de akkor ez nem érintette ennyire érzékenyen az egyesületeket, a hetvenes-nyolcvanas évek vadbősége pótolta egy faj hiányát. Ha nem volt nyúl, volt fácán. Manapság azonban az apróvadas területek többsége nem rendelkezik olyan állománnyal egy vadfajtából sem, amely kompenzálni tudná egy másik faj hiányát. Természetesen vadászni lehet és vadászunk is, de sokan lesznek, akik zsákmány nélkül mennek haza.

Ami az egyesületek számára az elégedetlen tagok kedélyeinek lecsillapításánál nehezebb lesz, az a vadgazdálkodáshoz szükséges pénz biztosítása. Ha nincs vad, nincs bevétel, elmarad a takarmány tervezett beszerzése. Ha az idei tél a tavalyihoz hasonlóan havas és hideg lesz, a sovány takarmány az amúgy is lecsökkent állomány fizikai elgyengüléséhez vezethet, ami betegségekre fogékonyabb alapállományt és nagyobb elhullást eredményez.

De ne fessük az ördögöt a falra. Lehet, hogy a nyulak nem is tűntek el, csak a sok talpon álló kukorica miatt nem tudjuk őket megtalálni. Bár így lenne!

Az első vadászatok sovány eredményének van még egy jellemzője, amely valószínűleg nemcsak az észak-bácskai területre igaz. A környező társaságok vadászai beszámolójából kitűnik, hogy az elejtett nyulak közt nagyon sok az idei. Ez megnyugtató lenne, ha a felnőtt állatok száma is az előző évek szintjén alakulna. Errefelé az első nyúlvadászatokat mindig a társaság határai mentén tartják, lehet, hogy az idénynyitó gyenge eredmény éppen ennek tudható be. Biztosabbat egy-két hét múlva tudunk majd mondani, amikor az elejtett nyulak szemvizsgálata elkészül. Ezt az eljárását az újvidéki Mezőgazdasági Egyetem szakemberei végzik az első nyúlvadászatok alkalmával vett mintákon. A szemmintákból meg lehet állapítani az állatok korát, ezek és a nemek figyelembevételével az illetékesek döntik el, hogy hány vadászatot engedélyeznek az idény végéig. Amennyiben az állomány túl fiatal, vagy ha nagy része felnőtt, akkor is leállíthatják a vadászatot.

Reméljük, ez nem következik be. Ám amennyiben mégis úgy döntenek, akkor tiszteletben kell tartani a rendeletet. Annál is inkább, mert ha a helyzet a túlvadászás miatt nem változik, megvonhatják a terület gazdálkodási engedélyét is, és másnak ítélik oda. Akkor pedig egyáltalán nem biztos, hogy mi továbbra is vadászhatunk az eddig sajátnak hitt területen.

nyúl, mezei nyúl, vadnyúl, Újvidék, Szerbia, újvidéki Mezőgazdasági Egyetem

Szóljon hozzá!


kód:
Hunters Video - My Very Best Buck DVD
Fáczányi Ödön - Fejet hajtunk - Vadászati emlékhelyek Magyarországon
Békés Sándor  - A természet bűvöletében
Maria Teresa Della Beffa - Vadvirágok Természetes virágpompa az útszélén
Borsodi László - Őszi napsütésben
Nadler Herbert - A Keleti- és a Déli-Kárpátokban
Balogh István -  Somody Zsuzsa -  Szegedi László -
Dr. Rimóczi Imre - Gombaválogató 1.
Blaumann Ödön - Agancsosok DVD
Rob Hume - Madárlesen
Támogatott böngészők: Chrome (itt letölthető), Mozilla Firefox (itt letölthető)