- Úgy fest, Ön is kapott egy kokit, és jobb belátásra bírták: mégsem kellene vadászhatóvá tenni védett madár- és emlősfajokat. - Az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökeként több mint ezer vadgazdálkodási egység szakmai javaslatát tolmácsoltam. A tárgyalások tartanak, többek között a zöldombudsman égisze alatt. Azt javasoltam, végezzük el az állománybecslést: ha annak nagysága - és bizonyos fajoknál a túlszaporodása miatti kártétel - indokolja, akkor ésszerű a vadászhatóvá tétel, de ha fogyatkozik az állomány, akkor nem. A vita lényege az, hogy a különféle adatbázisok közül melyik a hiteles. Jórészt ettől függ a védettség vagy vadászhatóság változtatása. Egyébként több száz, vadgazdálkodásból élő család megélhetéséről van szó, még pedig ott, ahol alig van más munkalehetőség.
|
- De emellett a nemzeti hagyományra is hivatkoztak. - Azt kérjük, hogy a szalonkára a magyar hagyományoknak megfelelően tavasszal lehessen vadászni, ne pedig ősszel, amit a jelenleg hatályos uniós szabályozás előír. Tavasszal kevés madár esik, azok is hímek, ami nem befolyásolja a szaporulatot, ellentétben az őszi vadászattal, amelyet - például a francia szokásoknak megfelelően — az unió preferál, de amely idegen a mi közép-európai vadászati tradícióinktól. Ha a szalonkák választhatnának, a magyar vadászokkal szavaznának, a tavaszi vadászat mellett. |