Mindezt tovább bonyolítja az EU-hoz tartozásunk. Ez a társadalmi sokszínűség – csak udvariasságból használom a sokszínű jelzőt – a vadgazdálkodás, a vadászat területén is megmutatkozik.

A zömében eladósodott mezőgazdák egyre idegesebben, néha már-már gyűlölködőn tekintgetnek a vadállományra és a vad által okozott károk miatt a vadászokra, akik szerintük: „minden rossznak okozói”. Az eladósodásuk növekedésének arányában nő az igyekezet, hogy a ténylegesen keletkezett vadkár leple alá kerüljön – a pénztelenség okozta elégtelen tápanyag-utánpótlás és a szerényebb szakmai tudás miatt csökkenő hozam – a jövedelem kiesésének pótlása. Az erdőkezelők ma már színes tábora is nehezedő gazdasági körülmények között végzi munkáját. Ennek természetes következménye, hogy a vadkárosítással járó eredménykiesések behajtásánál és a károsítás megelőzésére fordított költségek áthárításánál nem tudnak toleránsak lenni.

A viták élesednek, az ellentétek érdesednek és tempósan nő a feszültség.

Az elmúlt években sajnos nem került kidolgozásra a vadászatnak, a vadgazdálkodásnak egy egységesen meghirdetett és elfogadott jövőképe. A sunyiságokkal is kísért óriási hangzavarból talán egyetlen, ami világosan hallható: „A vadlétszámot csökkenteni kell!” Ezzel majdnem mindenki egyetért. A „hogyan továbbra” pár évvel ezelőtt már leírtam a javaslataimat, melyet a közel 40 éves erdőgazdálkodási-vadgazdálkodási és vadászati tapasztalataim birtokában fogalmaztam meg. A tapasztalataimat a zárt rendszerben működő intenzív, állami erdőgazdasági területen és a saját, bakonyi vadásztársaságomnál szereztem.

Minden tudományos hókuszpókusz nélkül, a józanész adta egyszerű logikára támaszkodva mondom, kérem, javaslom, hogy ne elsősorban a szarvasborjaink lelövésével valósítsuk meg a szarvasállomány intenzív létszámcsökkentését.

Az indokaim változatlanok, csak egyetlen mondat a VADÁSZLAP-ban megjelent „A magyar nagyvadgazdálkodás jövőképe” (2004/ VII.) cikkemből: „A normális, a természet sokszínűségét fenntartó – azt nem károsító – vadlétszámot létrehozó … állománycsökkentés lehetőséget nyújt a vadgazdálkodás árbevételének átmeneti növelésére és a megmaradó vadállomány minőségének jelentős növelésére is!” Tehát a létszámcsökkentés mellett a megmaradó szarvasállomány – elsősorban a szarvasbikák – minőségének növelésére nyújt lehetőséget.

Hogy történik ez manapság?

Most a szarvasbikák, szarvastehenek selejtezésétől eltekintek, csak a szarvasborjakéval szeretnék foglalkozni. A borjak lelövése általában október közepétől kezdődik, régebben január végéig, ma a hivataloktól függően tovább tart. Nem ismerek olyan vadászembert – ha van egy-kettő, annak maximális tiszteletem –, aki ebben az időszakban, ebben a korban gyorsan, pontosan el tudja dönteni a lövés előtti pillanatokban annak nemét, amikor általában nincs arra idő, hogy a kiszemelt testtájait alaposan megvizsgáljuk, vagy kisdolga végzését kivárjuk. Ezért a nemek ismerete nélkül lőjük a borjút. Aztán megállapíthatjuk, hogy a terítéken bikaborjú fekszik, azonban azt sosem tudjuk meg – vagy nem is vagyunk kíváncsiak rá -, hogy a környék legjobb tulajdonságokat hordozó, a legjobb bikává fejlődhető egyedének élete szakadt meg vagy a legrosszabb tulajdonságokat hordozóé.

Na de hogyan? Erre ő sem ad használható választ.

Lőjük, lőjük vagy lövetjük a borjakat, amely – itt jegyzem meg – nem egy hőstett, nem különös vadászélmény, nem is értéket adó betakarítás, legfeljebb olcsó mulatság a butuska borjak elejtése. A fizető vendégvadászoknak szó szerint is olcsó.

Lőjük a borjakat és hullanak a legjobb tulajdonságokat hordozó bikaborjak. Ebből sosem lesz minőségjavítás, nem lesz ivararány beállítás, csak közönséges létszámcsökkentés és legfeljebb kapkodás.

Mit kell tenni?

Október 15-től, a következő év május 31-ig csak a borzas, beteg, sérült, a fejlődésben erősen visszamaradt borjakat lőjük vagy lövessük.

Június 1-től a bikaborjak koponyáján, az első agancsfejlődés megindulásának könnyen felismerhető jelei már láthatók. Ekkor lehet indítani az ünőkorba fordult borjak apasztását, a szükséges, tervezett, engedélyezett számban, a szakemberek által ismertetett küllemi tényezők figyelembevételével. Ez tarthat 2-2,5 hónapig, úgy augusztus 15-ig.

A bikaborjakat hagyjuk békén. Fejlesszék a csapjaikat. Ez az első fejdísz, vagy csap teljes kifejlődése szeptember-október hónapokban fejeződik be, ezért a csaposok selejtezése november elsejével kezdődhet. Ekkor a hozzáértő vadász könnyen, egyértelműen és általában gyorsan eldöntheti az előtte álló fiatal bika minőségét.

Az ajánlott módszer előnyei:

A borjak – ma általánosan alkalmazott – válogatás nélküli lelövésének megállításával a jó a kiváló tulajdonságokat hordozó bikaborjak megmaradnak, ezzel a bikaállomány minőségét lényegesen javítjuk.

A második évükbe fordult nőnemű borjak – akkor már ünők – habitusa ebben a korban sokkal jobban mutatja a jó vagy rossz tulajdonságokat, amelynek figyelembevételével a létszámcsökkentést minőségi válogatással lehet végrehajtani.

A csapos-korban lévő bikák agancsfelrakó képessége november 1-től nagyon könnyen megállapítható a már kifejlett csapok méreteiből és az apasztásuk ennek alapján történhet.

Az anyagi előnyök:

A frissen született borjak testtömeg gyarapodása, növekedési erélye 1-1,5 éves kor eléréséig a legnagyobb. E biológiai adottságot nem kihasználni vétek. Még a jelenlegi alacsony felvásárlási árak ellenére is – vagy épp ezért.

Egy borjú elejtésének lődíja fizető vadászvendég esetében 50-60 euró között mozog, egy ünőé 100-120 euró. Ezzel szemben a csaposért (spíszer) már 250-300 eurót kérhetnek, így a különbségek önmagukért beszélnek.

A vadászati előnyök:

Az ünők június 1-től indított elejtése a vadászati idényt színesíti, pontosabban a nyári vaddisznó- és őzbak- vadászatokra érkező fizető vagy hazai vadászok vadászati lehetőségeit bővíti.

A csaposok november 1-től április 30-ig meghatározott lelövési lehetőségével a vadászidény meghosszabbodik, ennek az időszaknak a vadászati lehetőségei színesednek.

A fiatal selejt bika is trófeát ajándékoz az elejtőjének, ezt az egyre szűkülő vadászati lehetőségek mellett nem szabad elfelejteni, és a kevésbé tehetős vadászok szerényebb, de mégiscsak trófeához jutását figyelembe véve érdemes számba venni.

A javasolt módszer elfogadása után, annak általános bevezetését könnyen meg lehet oldani az érvényben lévő vadászati idények módosításával vagy az egyedi kérelmek gyors engedélyezésével. Én az általános, törvényi bevezetés mellett szavazok, mert még éppen időben vagyunk, hogy a megindított és a hivatalok által egyre jobban szorgalmazott létszámcsökkentés – a szabályokkal befolyásolhatóság határáig és annak kényszerével – járjon együtt a magyarországi gímszarvas-állomány minőségének javulásával.