Magyar English Deutsch Pусский

Különleges agancsok versenye!

MEGJELENÉS DÁTUMA

2011. 10. 10.

ROVAT

Szerkesztői üzenetek

szerző

Vadászlap

A Magyar VADÁSZLAP által meghirdetett versenyen 2011-ben elejtett szarvasok, dámok és őzek indulhatnak. Nem kell mást tennie, mint a különleges (rendellenes fejlődésű) agancsot szemből és két oldalról lefényképezni, majd digitális formában vagy papírképként elküldeni szerkesztőségünknek.

Kísérőként kérjük hozzátenni:

 

1) az elejtés helyét, idejét,

2) az agancs tömegét (súlyát),

3) az elejtő nevét, ha ezzel az elejtő egyetért.

 

A beküldött fotókat folyamatosan megjelentetjük vadászati információs magazinunk „Szavazás” rovatában, ahol a látogatók le is adhatják voksukat a tetszésüket leginkább elnyerő agancsokra.

2011 legérdekesebb őz-, dám-, és gímagancsának végső sorrendjét – figyelemmel a látogatók szavazatára – szerkesztőségünk fogja eldönteni, és az első három helyezettet pedig díjazni.

 

A különleges agancsok versenyét – terveink szerint – ezen túl minden esztendőben kiírjuk és a díjakat a FeHoVá-n adjuk át.

 

 

A postacímünk: 1031 Budapest, Rozália u. 59/a. Az e-mail címünk: info@vadaszlap.hu

Különleges agancsok versenye, verseny, agancs, szarvas, dám, őz, FeHoVa

Szóljon hozzá!


kód:
  - Gyógynövényeink
Blaumann Ödön - Vaddisznó hajtások akciójelenetei I. DVD
Hans E. Laux - Ehet vagy mérgező?
Wolfgang Scholz - Házi sajtkészítés - kecske-, juh-, tehéntejből
Fekete István - 21 nap - Csend
Palkovics György - A zisten fölvitte a dolgomat - Kakpusztától a kormányvadászatig
Egon Binder - Füstölés - Hús, kolbászféleségek, hal
Fekete István - Útra kelünk
Hunters Video - Traumtrophäen in Ungarn DVD
Maderspach Viktor - Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig
Támogatott böngészők: Chrome (itt letölthető), Mozilla Firefox (itt letölthető)