Magyar English Deutsch Pусский

Lőpor, fojtás, töltővessző

MEGJELENÉS DÁTUMA

2012. 02. 22.

ROVAT

Lövészet

Vadászlap

Hazánkban is hódolhatnak majd szenvedélyüknek azok, akik szívesen vadásznának elöltöltő-puskával, ha ez a vadászati mód is bekerül a vadászati törvénybe – hangzott el a 2012-es FeHoVá-n, ahol egy előadáson ismerkedhettek meg az érdeklődők ezekkel a fegyverekkel.

A Magyar Elöltöltő-Fegyveres Lövészek Szövetségének törekvését a vadászkamara, a vadászati védegylet, de még a szaktárca is támogatja – mondta el előadásában Németh Balázs, a szövetség vadászattal foglalkozó bizottságának elnöke. Ez a lövészsport 2000 óta űzhető Magyarországon, és a szervezet 2008-óta próbálja elérni, hogy az elöltöltő-fegyverekkel vadászni is lehessen. A vadászati jogszabályokban ehhez minimális változtatásokra lenne szükség. Alapvetően az elöltöltő-fegyveres vadászat illeszkedik a hagyományos kiegészítő vadászati módok közé, a szabályozás mintája a vadászíjászaté lehet. A fegyvertörvény nem jelent akadályt, csak a feketelőpor és a csappantyú tartásának szabályozását kell hosszútávon megoldani.

 

Németh Balázs

 

A szervezet többször egyeztetett már a vadászkamarával, 2010 őszén pedig a Vidékfejlesztési Minisztérium kérésére a Polgári Kézilőfegyver- és Lőszervizsgáló Kft. is elvégzett több vizsgálatot. Szintén a szaktárca megkeresésére 2011 januárjában egy 30 oldalas megvalósíthatósági tanulmány is készült. Ami a konkrétumokat illeti: az elöltöltő-fegyverek pontossága 100 méter alatt nem marad el a modern puskákétól, a versenyeken 4 centiméter szokott lenni a szóráskép. A lövedékek teljesíteni tudják a jelenlegi jogszabályokban meghatározott energiaszinteket, a vizsgált töltetek közül az egyik 3700 joule-t ért el. A nagy tömegű ólomlövedék által nyitott sebcsatorna bő vérzést, ezáltal etikus elejtést biztosít. Mindezt bizonyítja, hogy Afrikában a „Big Five”-ot is vadásszák ilyen fegyverrel. Ezek a puskák tehát pontosságban, energiában, ölőképességben elérik a mai fegyverek hatékonyságát, bár a kezelés bonyolultabb, mint a korszerűeké, és nagyobb vadászati tudást igényel. Ez azonban szintén csak rokonszenvet ébreszthet a vadászokban, hiszen ezáltal a vadászat izgalmasabbá válik.

Németh Balázs előadásában visszatekintve az elmúlt évszázadokra felelevenítette az elöltöltő-fegyverek történetét és hagyományait. Emlékeztetett, hogy 1945-ig hazánkban is dívott ez a vadászati mód, amely a nyugati országokban ma sem számít kuriózumnak. A tradíciók évszázadosak: az első elöltöltő-puskával elejtett gímbikáról szóló írásos emlék 1509-ből való. Mindemellett pedig az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a vadászati tradíciók is az elöltöltő-fegyveres időszakban alakultak ki.

 Sörétadagoló

 

A 2008-ban publikált, a történelmi tűzfegyverekkel űzött vadászattal kapcsolatos főbb kérdésekre kimerítő válaszokat adó írást ide kattintva töltheti le.

 

Németh Balázs összefoglalóját az elöltöltő-fegyverek vadászatban való használatáról, hatékonyságukról, etikusságokról ide kattintva töltheti le.

 

Az elöltöltős fegyverek használatát bemutató videót Videók rovatunkban láthat, ide kattintva (forrás: kapszli.hu).

 

Elöltöltő-fegyver bemutató

FeHoVa, elöltöltő-fegyver, Magyar Elöltöltő-Fegyveres Lövészek Szövetsége, Németh Balázs, vadászati törvény, Polgári Kézilőfegyver- és Lőszervizsgáló Kft., lőpor, csappantyú

Hozzászólások

2012. 02. 23. 11:16 Pólik Sándor

Mennyivel jobb ezt olvasni, mint hogyha a félautomata golyósok engedélyezéséért szállna síkra valaki! Hajrá elöltöltősők!

2012. 02. 23. 10:49 Németh Balázs

Tisztelettel köszönöm az összefoglalót az elöltöltő-fegyveres lövész vadásztársaim - majdan elöltöltő - fegyveres vadászok - nevében! Üdvözlettel: Németh Balázs

Szóljon hozzá!


kód:
Eva és Wolfgang Dreyer - Virágok és évszakok
Bán István - Forecasting Natural Disasters
Sütő András - Hargitai vadászkalandok
 - A vadvilág atlasza
Békési Zoltán -  Csarnai Erzsébet - Házi pálinkafőzés
 - Magyar VADÁSZLAP PDF-archívum 2008
Sarah Khan és Kirsteen Rogers - A természet tanösvényén - Vadvirágok
 - A szarvasok háreme - magyar írók vadászelbeszélései
Faragó István - Kápolna a hegytetőn
Boruzs János -  Boruzs Jánosné - Borlexikon (borral készült ételek receptjeivel)
Támogatott böngészők: Chrome (itt letölthető), Mozilla Firefox (itt letölthető)