Mágocsi mágia
Itt ez a szokás, mint ahogy a vadászatot követő vacsora is…Több meghívott vendég száz kilométernél is messzebbről indult a kora hajnali hóförgetegben, mégis mind a 25 vadász időben megérkezett a fogadásra. Az éttermi színvonalon megterített svédasztal mellett speciális „fogásként” szerepelt a társasvadászat beírókönyve, amihez ifjabb Kubik István, a Mágocsi Nimród Vadásztársaság elnöke invitálta az érkezőket. A baráti ölelések, parolázások után asztalhoz ültették a társaságot, s a reggeli alatt Kiss Ferenc vadászmester olyan precíz, részletekbe menő eligazítást tartott a tervezett vadászat részleteiről, amitől az először ide érkezett vadászok még területismeret nélkül is „képbe kerültek”. A településszéli halastónál gyülekeztek a segítők, köztük az évek óta visszajáró 15 fős bérhajtó csoport 10 összeszokott, rutinos disznós kutyával. Akik korábban érkeztek, azokat félig már fehér lepelbe burkolta a folyamatosan kavargó hó. A hajtók és a kutyások felkapaszkodtak a két hatalmas traktor vontatta pótkocsikra, miközben az országúton hosszú sorrá álltak össze a terepjárók. Gyalázatosan szétvágott földúton kínlódtak el az erdő széléig a „mindentudó” vadászautók, katonai G-Mercedesek, Nivák, Suzukik és az ilyen utakhoz nemigen szoktatott luxusterepjárók. A traktorok érkezéséig a vadászmester tartott egy második eligazítást és bemutatta a felvezetőket, majd a vadászok helyet cseréltek a pótkocsikról leszálló hajtókkal. Amíg a nagy traktorokat is próbára tevő kátyús utakon zötykölődtünk, volt időnk beszélgetni Kiss Ferenc vadászmesterrel a vadásztársaságról. |
Mivel az erdőkben a tagok nem vadásznak, a heti kétszeri folyamatos etetés és a hajtások előtt műtrágyaszóróval terítve kijuttatott majd száz mázsa kukorica helyben tartja a disznót.
Tíz évre visszamenőleg a teríték 20- 40 közötti, ritka az olyan vadász, akinek nincs lövési lehetősége. A napi két hajtásban ideális terepviszonyok várnak a vadászokra, a szalagokkal kijelölt lőállások többsége egy-egy völgy alján sorjázik, ahonnan mind a hajtás felőli hegyoldal, mind a mögöttük elterülő szálerdő átlátható és jól belőhető. Természetesen nincsenek egyforma esélyek, a jó lőtudáson kívül szerencsés kézre is szükség van a sorszámhúzáskor – mondta mosolyogva. A még mindig intenzíven hulló, vizes havat erőteljes szél sodorta, így a régi, sokszor feltört és kirabolt vadászháztól gyalog felálló vadászok közül sokan tokban vitték a puskájukat, ami később jó döntésnek bizonyult. A lőállásukon eligazított elállókat perceken belül fehér lepel borította, így messziről csak piros kalapszalagjuk rítt ki a havas környezetből. A hajtás kezdetét jelző lövés után nem sokkal, már az egyik oldali elállók felől egyes lövések hallatszottak, s – erdei hajtásra egyáltalán nem jellemző módon – később is alig-alig volt egy-egy „kitárazás”, pedig félszáznál többször törték meg a csendet a puskák. Nem a disznókon múlt, azok ugyanúgy futottak, mint máskor, de a szembe fújó szél sokszor már az első lövés előtt is telehordta hóval a céltávcsövet, így sok sörtés átjutott a lővonalon anélkül, hogy rá tudtak volna lőni. Előnyben volt, aki a lövés előtti pillanatokig tokban tudta tartani a puskát, vagy levette a céltávcsövet, így azért az első hajtás végére 20 körüli disznó fejezte be földi pályafutását és került a fehér ravatalra. A második hajtás előtt hosszúra nyúlt az uzsonnaszünet, mivel az egyik traktor hátsó kereke pont a legnagyobb kátyúban kapott durrdefektet, így egy pótkocsival kellett megoldani a nép mozgatását. Ráadásul itt még kutyább útviszonyok voltak, le kellett szállni a vadászoknak, hogy a felborulás ellen oldalról támasszák a pótkocsit, amíg a kifordult kerékkel araszoló traktort át tudta vonszolni a legkritikusabb szakaszon. Ez elég időt adott a disznóknak is a továbbállásra, ezért már csak szórványosan szólt a puska, s a megcsendesült szélben pilinckéző hatalmas hópelyhek némán hullottak a vadászokra. Mire mindenki visszajutott a vadászházhoz, besötétedett, már majdnem készen volt a teríték, csak az utolsó fordulóját kellett megvárni a vadszállító kistraktornak. A hajtók jókora máglyánál szárítgatták átázott ruháikat, a vadászok csoportokba verődve beszélgettek. A társaság „pénzügyminisztere”, Lakatos József ez idő alatt végigkérdezte a tagokat, hogy kinek mennyi kompetenciaigénye van, s vadőri segédlettel megjelölte azokat a „konyhára kerülő”, azaz a fejbe lőtt süldőket, amelyet a teríték megbontása után majd elosztanak. Végül is a jó arasznyi frissen esett hóban 28 disznó feküdt a terítéken. A máglyák és a traktor reflektorának fényében szólt a vadászkürt, majd az elnök, ifjabb Kubik Zoltán vette át a terítéket és köszönte meg a hajtók fáradságos munkáját, valamint gratulált a sikeres vadászoknak. A visszaút sem volt rövidebb és jobb, de ez alatt az elnök elmesélte, hogy a mai hajtáshoz hasonlatos módon zajlik több mint 10 éve a ceremónia, reggelivel, vacsorával, így is megtisztelve a vendégeket és a tagokat. Minden évben vannak a vadászattól független programjaik is, ahol a vadászok családostól vesznek részt, például borkóstoló-túra Villányban, vagy közös színházlátogatás a fővárosban – ezek is erősítik a közösséget. Végül is mindenki beért a „kultúrba”, ahol a jó hangulat mellett remek, sokfogásos vacsora várta a vadászcsapatot, s azok a szerencsések, akiknek volt hova elzárni a puskát, már koccinthattak is a közeli új évre. |



- A régi, nagynevű, 50 fős Mágocsi Petőfi Vt. 13 ezer hektárjából 4300 maradt, a területtel együtt kivált tagokkal és néhány nagy földtulajdonossal most 14 főből áll a csapat. Nem tulajdonosi alapon alakultunk, a régiek közül 5-6-nak nincs földje a területen, mégis jó hangulatú, egy irányba húzó társaság vagyunk. Jó adottságú és jól kezelt a terület, aránylag sok a lucerna és a repce, erős törzsállományunk van, így Bán Béla mindenkinek bőséggel jut vadászati lehetőség, mivel évi átlagban 260 nagyvad a terítékünk. Ez a nagy vadlétszám azonban csak sok munkával és költséggel tartható fenn, 11 helyen, több mint 15 kilométernyi hosszban védjük a gazdák földjeit saját villanypásztorainkkal, ezzel a túráskárt szinte teljesen meg tudjuk akadályozni.Persze, így is fizetünk évente mintegy 3 milliós vadkárt, igaz, minden kárbecslésnél jelen van az IB valamelyik tagja, így általában 50 százalékos kármegosztást tudunk elérni a védekezésünk eredményeképpen. Három disznóhajtásunk közül az elsőt mindig a földtulajdonosoknak rendezzük, akik területük és vadkáruk arányában hívhatnak vendégeket, míg a karácsony előtti és a januári hajtás a tagságé és vendégeiké.