Még kapaszkodnunk kell!
Jól döntött a nemzetközi szövetség (WFTF), amikor idén a magyar szövetségre (HFTA) bízta a világbajnokság megrendezését. Október elseje és negyedike között Debrecen mellett, a bánki erdészeti arborétumban találkoztak a világ legjobb versenyzői, hogy három napon, három pályán összemérjék tudásukat a klasszikus preciziós légpuskás tereplövészeten. 12 nemzeti csapat és 139 egyéni versenyző indult a világbajnokságon. Egyéniben Fekete-Móró András (Debreceni Lövészssuli Sport Egyesület - DLSE) a 150-ből 134 találattal a 6. helyet szerezte meg. Fejes-Tóth István a második lett a rugós (springer) kategóriában - ami állítólag nehezebb műfaj a sűrített levegővel működő fegyvereknél. A magyar légpuskás tereplövészek alig öt esztendeje ismerkedtek meg a sportággal, melynek első világbajnokságát 1991-ben rendezték. 2004-ben az első helyezett 128 találattal nyerte a versenyt és a további 59 versenyző |
is angolszász volt. Az angolok hegemóniája az elmúlt évekre is jellemző volt, a bánki lövészpályán viszont az egyéni versenyben egy kicsit megbicsaklott, mert jött a spanyol Jose Redondo és 141 találatos eredményével maga mögé utasította az angol, ír és walesi versenyzőket. A csapatversenyt azért - a dél-afrikaiakat és az oroszokat megelőzve -most is a britek nyerték, a magyar csapat a 4. helyen végzett.
Külön öröm és a sportág fejlődésének záloga, hogy a 15 éves Szomjú Tamás, a DLSE versenyzője a juniorok között a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A nők között a legjobb magyar, a 8. helyezett Vitányi Jolán (DLSE) lett. Összességében jól sikerült a Debreceni Lövészssuli Sport Egyesület és még sok önkéntes sportlövő közreműködésével megrendezett első magyarországi Field Target Világbajnokság, nem kellett szégyenkeznünk a helyszínnel, a pályákkal, a hazai versenyzők eredményével, de még van mit behoznunk, hogy elérjük az angolszász országok színvonalát, akik negyedszázaddal korábban, az 1980-as években kezdték el a légpuskás tereplövészetet. |


