Az Egererdő Zrt. szilvásváradi erdészeténél az íjászok nem csupán a vezetőség szimpátiáját élvezhetik, hanem - az egyik hivatásos vadászuk vadászíjász szenvedélye révén - a hozzáértő vadásztatásra is sor kerülhet. Több mint három éve járják íjászok a Bükk-fennsík erdeit, és ez idő alatt bizony pontos képet kaphattak a húrfeszítők táboráról. Iván kertelés nélkül fogalmaz:

- Elegem van a puskás emberekből. Igazvadászokat szeretnénk itt Szilvásváradon fogadni, érkezzenek akár lőfegyverrel akár íjjal. Az íjászokkal kapcsolatban egyébként eddig csak pozitív élményeim vannak. Kifejezetten örülök, ha sikerélményhez tudom juttatni őket a vadászataik során.

A szilvásváradi területet jól ismerő hivatásos vadász íjászként gondolkodik. Képes olyan ideális körülményeket teremteni a húrfeszítők számára, amely nem merül ki abban, hogy „tudom, hogy 20 méter körüli az ideális lőtávod”. Iván figyelmet fordít arra is, hogy a mászólesekhez kialakított fák megfelelő háttérrel rendelkezzenek, s a lehető legjobb álcázást nyújtsák a vadásznak.

Az etikus vadászat elengedhetetlen része az, hogy a vadász megfelelő szinten bánjon vadászeszközével. A hivatásos vadász a vadászatra érkező íjászoknak (főleg, ha első alkalommal vadásznak a területen) felajánlja a lehetőséget arra, hogy kimenetel előtt lőjenek párat. Erre a célra olyan vesszőfogót vásároltak, amely alkalmas a csigás íjból kilőtt nyílvessző megállítására is.

- Ha azt látom, hogy a vadászíjász még nem tanult meg pontosan lőni, akkor sem küldöm haza. – magyarázza Iván a kialakított protokollt. -  Ekkor is kiviszem a területre az illetőt azért, hogy nézze meg, milyen adottságok, milyen terepviszonyok között kell majd a vadat elejtenie.

Grédics Szilárd bevallása szerint már túl sokat élt lőporszagban ahhoz, hogy maga is íjat ragadjon, de azt őszinte meggyőződéssel állítja, hogy a vadászíjhoz nagyobb önfegyelem szükséges, mint a puskához. És mivel leggyakrabban csak egyetlen lövésre van lehetőség a vad közelében, a vadászíjásznak ezerszer jobban meg kell gondolnia azt, hogy útjára engedi-e a nyílvesszőt, vagy sem.  Az erdészetvezető érzi, hogy a vadászíjászok közössége még nem „hígult fel” úgy, mint ahogyan az a puskások körében megtörtént. Nem is aggódik emiatt, hiszen a vadászíjászat nehéz kenyér a kevésbé kitartóak számára. Pontosan tisztában van azzal, hogy az íjász ki szeretné élvezni a vadászat minden percét és nem a „minél gyorsabban minél többet” elv híve. Vadászeszköze ezt nem is tenné lehetővé. Szilárd szerint az igaz vadászember meg akarja élni a vadászatának minden percét. Az, aki 5-kor érkezik és 7-kor már indulni is akar haza, az soha nem fog közel kerülni a vadászat igazi megértéséhez.

- A vadászíjász büszke az általa elejtett vadra, s vadászélményeit szeretné megosztani vadásztársaival. – válaszol Iván arra a kérdésemre, hogy mit gondol az íj és a rabsickodás párhuzamba állításáról. Hiszi és vallja – ahogyan azt egy íjászbarátja megfogalmazta – a rabsickodáshoz nem íj vagy puska kell, hanem ember.

Az erdészetvezető elmondta, hogy a vadászíjászok fogadását és vadásztatását egyelőre Szűcs Ivánra tudja bízni, s az ő munkabírásán múlik, hogy mennyi vendéget képesek megfelelő szakmai hozzáértéssel kiszolgálni. Viszont van egy jó hír is: a területen dolgozó másik hivatásos vadász is megvásárolta már az első csigás íját…