Nehezített mesterséges vércsapa verseny
Az idei versenyt az úgynevezett hagyományos vagy „I. típusú” szabályzat alapján rendezték. Ennek az előnye, hogy a közönség, vérebes szaknyelven a kísérő „korona” a bíróval együtt aktív szemlélője az időhöz kötött versenynek. Hatvan percen belül az öt kihelyezett csapaigazoló jelből minél többet kell begyűjteni, s a csapa töréseit pontosan ki kell dolgozni..
Az idei, 2011. évi Kaszó Kupa során is két győztes hirdettek, és nem volt ez másképp a mesterséges vércsapa versenyen sem. Ozvári Zoltán, a SEFAG Zrt. hivatásos vadásza saját tenyésztésű hannoveri szukájával, Zemplén-Erdei Lédával, öt csapajelet talált meg harminc perc alatt, minden törést, minden sebágyat precízen kidolgozott, és ezzel megkapta az elérhető, maximális 220 pontot. Klinkó Nándor a helyi Nyírerdő Zrt. hivatásos vadásza és Kerkavölgyi Vadász Amanda „Alma” nevű hannoveri szukája, hajszálra ugyanezt a teljesítményt érte el, és megkapta a 220 pontot, s miután a munkájuk időtartama is megegyezett, ezért mindketten az első helyezést kiérdemelték. |
Második helyezett lett Végh Zoltán, Hollósvölgyi Borival, ők ötvenkilenc perc alatt találtak meg a négy csapajelet, és erre a munkájukra 160 pontot kaptak.
A keleti régióban rendezett versenyen megjelent és végig érdeklődéssel kísérte az eseményeket a vadászkutyák hasznos munkája iránt elkötelezett Szalacsi Árpád, a Nyírerdő Zrt vezérigazgatója is. A jeles rendezvény a magas színvonalú utánkeresést volt hívatott népszerűsíteni, s ahogy dr. Buzgó József a Magyar Véreb Egylet elnöke megjegyezte, átalakulóban van hazánk nagyvad vadászati térképe, mert ott, ahol eddig nem igazán volt szükség a sebzett vadat nagy biztonsággal megtaláló kutyákra, ott egyre nagyobb szükség lesz rájuk. És erre az előrelátó vadgazdának időben fel kell készülnie. Ezt bizonyították a házigazdák is, akik valóban alaposan kitettek magukért. |


