Elöljáróban le kell szögezni, hogy az egykor elismert vadászati szakképzésünk – beleértve az állami vadászvizsgát, a közép- és a felsőfokú szakképzést is – mára egy újfajta virágzó üzletté degradálódott. Magyarországon az állami iskolák a „fejpénzre” és a fizető tanulókra, hallgatókra hajtanak, az OKJ-s tanfolyamok pedig a bevételre. Mivel a jogszabályok értelmében jelenleg bárki alapíthat és működtethet iskolát, így nem meglepő, hogy évente mintegy 250-en szereznek középfokú, legalább ugyanennyien felsőfokú vadászati végzettséget. Ehhez jön még évente mintegy 300 (nappali és felnőtt) közép- és felsőfokú, erdész képzettségű munkavállaló, akik a papírjukkal bármilyen vadászati, vadgazdálkodási állást betölthetnek. Ez évente 700-800 „végzőst” jelent, miközben a vadászati álláshelyek száma összesen csak alig 4 ezer! Hiány tehát nincs, ezért érthetetlen, hogy mégis gomba módra szaporodnak az iskolarendszeren kívüli tanfolyamos képzések.

Történet hangszerelve
Ma már feljelentések, állásfoglalások, vizsgálatok, felfüggesztések, házkutatások és rendőrségi nyomozások jelzik, hogy itt valami nagyon nem gömbölyű. A dolog úgy kezdődött, hogy több megyei kamaránál egyre többen jelentek meg olyan bizonyítvánnyal, amelyek igazi iskolai bizonyítványok, csak egy golyóstollal aláhúzott apróbetűs(!) szövegből derül ki, hogy az illető „részképzést” kapott. Ezt számos megyében nem fogadták el vadászvizsgaként, mert a rendeletben szereplő felsorolásban a „részképzés” mint olyan, nem szerepel.

Mivel a vadászjelöltek 260-300 ezer forintot fizettek ki a „részképzésre”, nem fogadták el a fiaskót, volt, aki csak fenyegetőzött, mások feljelentésekkel bombázták a hatóságokat, valaki meg a jogosnak vélt „háborgását” hivatalos levelekkel tarkítva felpakolta a világhálóra. A furmányosabbak – ha a lakóhelyükön nem fogadták el a vadászvizsga alól felmentő bizonyítványukat – átjelentkeztek egy „befogadó” megyébe és így megkapták a vadászvizsga alóli felmentést és a vadászjegyet.   

Az OMVK a megyei jelzések miatt állásfoglalást kért a szaktárcától. A Vidékfejlesztési Minisztérium oktatási és kutatási főosztálya először azt írta, hogy mivel a részképzés nem szerepel a vadászvizsga alóli mentesség felsorolásában, nem kell elfogadni. Egy hónappal később ez arra módosult, hogy a kamara szervezzen fegyverismereti kiegészítő képzést és fogadja el a részképzést. Ez ugyan nem állásfoglalás, mert a jogalkalmazói „értelmezést” tiltja az Alkotmánybíróság, ezért a szaktárca válaszleveleit csak amolyan buksifej-simogatásnak lehet felfogni.

Az OMVK azonban komolyan vette a „simizést” és körlevélben kiadta a megyéknek, hogy 3800 forintért szervezzék meg a kiegészítő képzést. Igen ám, de a fegyverismereti oktatás, a lőtéri gyakorlat költségei megyénként, de még tájegységenként is erősen eltérőek. Van, ahol kijönnek ebből az összegből, van ahol nem… és mi van akkor, ha a fegyverismeretből netán elégtelenre vizsgáznak a részben képzettek?

Komoly a gond
Ám, hogy a legszükségesebb tudnivalók egyes részképzettekből mennyire hiányoztak, arról már rémtörténetek sora kering. Volt olyan frissen végzett „részes”, aki valahogy megszerezte a vadászjegyét és bérvadászként rögvest befizetett egy szarvasbikára. A lövés előtt a vadőrt arra kérte – a papírja szerint vadász-vadtenyésztő „kolléga”-, hogy töltse már meg a golyós puskáját, mert ő még nem tudja. Lőni tud – mondta – de tölteni nem. Az egyik megyei fővadász – magánszorgalomból – több „részben-képzettet” kivitt a lőtérre, hogy a fejenkénti 25 korongból a minimumként előírt 8-at meglőhessék. Olyan „tűzijátékkal” lepték meg, amelyben egyetlen korongot sem sikerült eltalálniuk. Egy másik „részben-képzett” hivatásos vadászi állásinterjúra jelentkezett. Arra a kérdésre, hogy volt-e már vadászni, rávágta: „igen, a haverjaimmal nemrég cserkészkedtünk a Bükkben és ott agyonlőttem egy 160 kilós dámtehenet.” (A vadásznyelvben a vad keresését, felkutatását cserkelésnek nevezzük és nem létezik fele ekkora súlyú dámtehén sem.)

Guruló százezrek 
Plavecz Jánost, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fővadászt nyíregyházai irodájában kerestem fel, előzetesen arra kérve, hogy két önként jelentkező részképzettel szervezze meg a személyes találkozót. Ott is volt két érintett, de az egyikük, amint meglátott, azonnal lelécelt. A fővadász nagy halom részképzési bizonyítvány fénymásolatát tette elém, melyeket tüzetesen áttanulmányozhattam.

A „kárvallottak” közül a kamarai irodában ottmaradt Fehértói Szabolcs, akiben egy megnyerő külsejű, szimpatikus, fiatal mezőgazdasági magánvállalkozót volt szerencsém megismerni. Nem a papír érdekli, hanem tényleg szeretne a vadászat-vadgazdálkodásról a lehető legtöbbet megtudni. A vadászat iránt van családi kötődése is, mert a bátyja régi vadász. A képzésre más mód számára nem kínálkozott. Elmondása szerint a részképzési bizonyítványának a megszerzése 320 ezer forintjába került. Ha kell – mondta - vállalja a kiegészítő fegyverismereti pótképzést és az utóvizsgát is, kerül, amibe kerül, nem számít. Nem érzi becsapva magát – jelentette ki nem kis meglepetésemre - mert a térségi vidékfejlesztési iroda segítőkész közreműködésével, az egész képzés díját a minisztérium már visszafizette neki (!!!).

Mit lehet erre mondani, végül is nem ő tehet róla, mert – ha adnak, vedd el, ha ütnek, fuss el – tartja a népi bölcsesség.  Az azonban végképp érthetetlen, hogy egy indokolatlanul „horror” árú, teljesen elfuserált, vitathatatlanul rossz „rész-szakképzést” a vidékfejlesztés címén támogatnak.

Ördög a részletekben
Szerény véleményem szerint mutogathat nekem bárki, bármilyen OKJ-s bizonyítványt, oklevelet vagy akár még diplomát is, ha netán egy disznóhajtáson vagy más társasvadászaton egy hézagos tudású mellém húzza standjának sorszámát, úgy fogom érezni magam, mintha orosz rulettet „játszanék”. Szöges ellentétben Petőfivel, ha választani lehet, én azért inkább ágyban, párnák közt halnék meg. Ha pedig az egész „képzés” történelmileg idáig fajulhatott, akkor a vadásszá válás teljes folyamatát sürgősen újra kell gondolni.

Meggyőződéssel állítom, hogy el kellene törölni mindenféle kivételt és előjogot, minden bizonyítványt, ami az állami vadászvizsga alól felmentést ad. Semmilyen oklevél, diploma ne helyettesítse az állami vadászvizsga elméleti és gyakorlati tudást igazoló bizonyítványát.

Természetesen a vadászvizsga jelenlegi követelményrendszerét is ideje lenne alaposan „leporolni”, a lényegtelen lexikális adatok helyett lényegesen több etikai, vadászias viselkedési és sokkal több gyakorlati ismeretet kellene oktatni. Nem „kis vadbiológusokra” vagy „mini vadőrökre” van szükség, hanem a célnak megfelelő ismeretanyaggal, fegyverkezelési gyakorlattal rendelkező megbízható vadászokra.

Ismerek olyan vadászt, aki anno a mosómedve-fogképlet ismeretének hiányában háromszor bukott meg, de több mint egy évtizede kiváló vadász, sőt elismert tisztségviselő. De olyan vadászvizsga alól felmentett vadgazda szakmérnököt is ismerek, aki lefőzés után felébe fűrészelte egy kapitális vadkan nagyagyarát, mert nem tudta, hogy az agyarak meddig érhetnek az állkapocsban. 

Az állami vadászvizsga alóli felmentés eltörlése valójában nem jelent semmiféle „megaláztatást”, mert aki a szakképzése során – legyen az bármely oktatási forma – már megtanulta a „tananyagot”, annak nincs mitől félnie, nem kell a vizsgára külön felkészülnie.

Persze ebben mai össznépi Google-n keresgélő, interneten szörfölgető, kredit- és modulgyűjtögető dömpingben egyáltalán nem lepne meg, ha sokan a jelenleg felmentést élvezők közül egy normális vadászvizsgán elvéreznének. Azt kell elérnünk, hogy az országosan elfogadott vizsga-minimumot minden új vadász tudja teljesíteni.

Továbbá meg kellene szabni a vizsgák évenként lehetséges „nekifutási számát” is. A lakcím-átjelentkezésekkel elkövetett visszaéléseket akkor lehetne megszüntetni, ha a megyei szervezetek adatnyilvántartásait az interneten keresztül összekötnék és egységes országos rendszerben kezelnék.

Az új szakoktatási rendszer készítői remélhetőleg mind közép-, mind felsőfokon szakítanak a bizonyítvány-gyártás alaposan kifogásolható hagyományaival, figyelembe veszik a közép és hosszú távú munkaerő-piaci igényeket, és a szakma képes lesz valós életpálya-modelleket is fölkínálni.