Zéró orvvadászat
A kezdeményezés előzménye a 2010 novemberében Szentpéterváron rendezett első Tigrisvédelmi Konferencia volt, melyen a 13 „tigrislakta” ország - Banglades, Bhután, Vietnam, India, Indonézia, Kambodzsa, Kína, Laosz, Malajzia, Mianmar, Nepál, Thaiföld, és Oroszország - kormányai, civil és egyéb nemzetközi szervezetek vettek részt. |
A Zero Poaching akció 18 hónapig tart majd és két szakaszból áll. Az első fázisban meg kell szerezni az érintett országok kormányainak támogatását, hogy a kritikus helyszíneken, azaz a tigrisek és prédáik által lakott területeken minél hamarabb megfelelő védelmet lehessen biztosítani. A második szakaszban e védett területek menedzselésére kell fektetni a hangsúlyt. Professzionális személyzetre van szükség, a legmagasabb fokú védelmet kell biztosítani, minden orvvadászattal kapcsolatos esetet feljegyezni, és az adatok elemezésével további stratégiákat kidolgozni. A program szorgalmazza a rendőrség és az igazságszolgáltatás, valamint a helyi közösségek bevonását is. Sajnos kevés az esély rá, hogy az orvvadászat teljes egészében megszűnik, főleg addig, amíg anyagi indítéka lesz a tigrisek megölésének. Mindazonáltal a Zero Poaching-hoz hasonló kezdeményezések vezethetnek oda, hogy megóvjuk a vadon élő tigriseket. |


